A füzet legkevesebb 40 ezer dollárt ér
Kalapács alá kerül a Batman képregény első kiadása
Kalapács alá kerül a Batman képregény hetven évvel ezelőtti első kiadása, amely a közel 300 fellelhető példányból a legjobb állapotban maradt fenn.
2010.08.03 07:45MTIA Mike Wheat alaszkai gyűjtő egyik legértékesebb darabjának tekintett, 1940 tavaszán megjelent képregényt a dallasi Heritage Auctions bocsátotta árverésre.
Az előzetes becslések szerint a füzet legkevesebb 40 ezer dollárt (8,6 millió forintot) érhet, miközben a csütörtöki árverésre érkezett online licitek már 35 ezer dollár fölött járnak. Wheat a képregényeket befektetésként is kezeli, és - mint mondta - most jött el annak az ideje, hogy ezt a példányt valaki más birtokolja. Az első kiadás elfeledett példánya az 1970-es évek elején került elő egy lomtalanításból származó öltözőszekrény fiókjából. Az akkoriban már ismert alaszkai gyűjtő 1974-ben mindössze 300 dollárért (65 ezer forintért) vásárolta meg.
A képregény értékét fokozza, hogy a hideg éghajlatnak köszönhetően a papír tökéletes állapodban marad meg - mondta Barry Sandoval, az aukciósház igazgatója.
"A képregényeket olcsó újságpapírra nyomták, amelyek a texasi vagy a louisianai párás klímában tárolva 70 év után könnyen szétmorzsolódnának, azonban Wheat példányának lapjai még mindig fehérek és ropogósak" - magyarázta az igazgató. A képregények állapotát egy 1-10 közötti skálán értékelik.
Az alaszkai képregény 5,5-ös minősítést kapott, amely egy újabb képregénynél csak közepesnek, de az antik példányoknál kitűnő minőségnek számít.
A Batman-képregény első önálló kiadása előtt az új karakter 1939-ben jelent meg először egy képregénymagazinban, amelynek borítóján a "bőregér" világossárga háttér előtt, kötélen lengedez a város felett. Különleges címlapja miatt e füzet idén februárban 1 millió dollárt ért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


