Öröm Gothamben
Batmanért is megadták az egymillió dollárt
Superman után Batmanért is megadták az egymillió dollárt: ennyit fizetett ugyanis egy rajongó egy 1939-es képregénykötetért, amelyben először jelent meg a "bőregér".
2010.02.26 09:43MTIA dallasi Heritage Auction Galleries helyi idő szerinti csütörtöki aukcióján egymillió 75 ezer dollárért kelt el a Detective Comics 27. kötetének egy ritka példánya. Sem az eladó, sem pedig a vevő nem akarta felfedni kilétét.
"Ez felülmúlta minden várakozásunkat, hiszen ez a legmagasabb összeg, amelyet képregényért valaha is fizettek - mondta az aukciósház egyik vezetője, Barry Sandoval. - Mondhatjuk, hogy Batman, legalábbis ezúttal, fityiszt mutatott Supermannek".
Arra célzott, hogy a Superman első "címlapjáért" hétfőn egymillió dollárt fizetett egy szintén névtelen vevő. A csütörtökön elárverezett képregénykötetet a mostani eladó még 1960-ban vette, mindössze száz dollárért. A füzet borítóján Batman világossárga háttér előtt, kötélen lengedez a város felett. "Ez a címlap a képregényborítók egyik leghíresebbje" - közölte Sandoval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


