Mégiscsak beindulhat a Hobbit a csőd után?
Szőrös talpak között válogat Peter Jackson
Bár a Hobbit továbbra sem kapott zöld lámpát a forgatás startjához az MGM stúdió csődje miatt, Peter Jackson, akit a film rendezőjeként emlegetnek, a héten Hollywoodban színészválogatást tart.
2010.07.14 14:58MTIA The Hollywood Reporter értesülése szerint Guillermo del Toro kiugrása után a producerként elkötelezett Jacksont kérték fel az újabb J.R. Tolkien-regény megfilmesítésének rendezésére.
Az új-zélandi filmes, aki A Gyűrűk Ura-trilógiával írta be magát a filmtörténelembe, szombaton érkezett Los Angelesbe, hogy színészeket keressen a készülő produkcióhoz. Jackson egyelőre nem írta alá felkínált rendezői szerződését, mivel - akárcsak Del Torónak, aki a csúszás miatt kényszerült megválni a poszttól - neki is gondot okoz az időzítés. A THR.com szerint csak akkor vállalja a megbízást, ha egykettőre megkezdődik a forgatás, és a kétrészesre tervezett fantáziafilm 2012-ben majd 2013-ban moziba is kerülhet.
A produkció jogait felerészben birtokló MGM stúdiót erősen szorongatják hitelezői és részvényesei. A szintén érdekelt Warner azonban igyekszik mindent elkövetni, hogy a pénzügyi zűrök ellenére mihamarabb csattanhasson a csapó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


