Nem csak Buci, karaktere is eltűnik a képernyőről
Nem csak Stohl karrierjének, de Bordás ezredesnek is lőttek
Valóban az élet alakítja a népszerű krimisorozat, a Tűzvonalban dramaturgiáját.
2010.05.19 14:33ma.huStohl András balesete után a Tűzvonalban Produkció bejelentette, hogy a színész – aki a sajtótájékoztatón tolmácsolt üzenetében még egyszer külön bocsánatot kért mindenkitől a történtekért – és a produkció útjai a 4. évadra a továbbiakban közös megegyezéssel elváltak egymástól.
Felmerült, hogy a szerepet egy másik színész vegye át, ám egy heti intenzív munkát és egyeztetéseket követően az alkotógárda új megoldást választott: a Stohl által megformált hős ex-kommandós és rendőri példakép, Bordás ezredes karaktere a forgatókönyvírónak köszönhetően eltűnik a sorozatból.
A Duna Televízióban ősszel műsorra kerülő, 12 epizódos negyedik évad első felében, vagyis az eddig leforgatott 6 epizódban még megjelenik Stohl András, de a hetedik résztől már úgy alakulnak a cselekmény szálai, hogy Bordás ezredes karaktere eltűnik.
Hogy pontosan hogyan és milyen módon, az legyen a nézőknek meglepetés. A módosított forgatókönyv nem befolyásolja jelentősen a forgatás menetét, és nem érinti a produkció és a Duna Televízió együttműködését sem.
Azért született végül mégis a forgatókönyv átírását választó döntés, mert Fonyódi Tibor forgatókönyvírónak sikerült olyan megoldást találnia, ami költség- és időhatékony módon megoldja az alapproblémát.
Nevezetesen azt, hogy Stohl András balesete és az azzal összefüggő egyéb körülmények nem teszik lehetővé, hogy továbbra is szerepet vállaljon a krimisorozat 4. évadában, ugyanakkor a krimisorozat úgy minőségében, mint izgalmakban továbbra is a megszokott és elvárt színvonalat nyújtsa a közönségnek.
Kapcsolódó írások:
- "Nem kéne cafatokra szedni" - Lányaiban keres vigaszt Stohl
- "Lehet, hogy pszichiátriai eset vagyok?" - Kettős én lakik Stohl Andrásban?
- Bukta az érettségit és kirúgták - perli Stohlt fiatal áldozata!
- Bukta - Kábítószer is volt Stohl András vérében
- Eltávolított cikk
- Fél üveg tömény volt Stohl András vérében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


