Stohl ügyvédeitől retteg az áldozata
Fél üveg tömény volt Stohl András vérében
Közleményben tudatta a rendőrség, hogy közepesen ittas volt a színész, aki szombaton hajnalban közlekedési balesetet okozott - Stohl András áldozata attól tart, hiába adja be kártérítési igényét, a színész kapcsolatai miatt nem sokra menne vele. Úgy hírlik, Stohl szerepét a Tűzvonalban sorozatban Szabó Győző veheti át.
2010.05.12 07:45ma.hu - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tvStohl András közepesen ittas volt az orvos-szakértő véleménye szerint szombati baleset-okozása idején. A rendőrség közleményben tudatta a színész véralkohol-szintjét.
Kettős vérvétellel és laboratóriumi módszerrel is vizsgálták a vérét az előállítás után, 1,9 illetve 2,1 ezreléknyi alkohol volt Stohl vérében. Ez férfi esetében megfelel fél üveg tömény elfogyasztásának. Az esetleges "egyéb jellegű" befolyásoltságról egy hét múlva készül el a szakvélemény. Azt is vizsgálják, más bűncselekmény történt-e - mondta el a Napi Ásznak Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság ügyeletes szóvivője.
Elmondta: vizsgálják azt is, elmulasztotta-e Stohl András a segítségnyújtást, azaz, valójában ki hívta ki a mentőket, a színész és a tanúk ugyanis más állítanak. Vizsgálják továbbá, hogy a színész hamisan kívánt-e tanúzni: állítólag próbálta rábírni a barátnőjét, vállalja el a baleset okozását mint járművezető - írja a Napi Ász.
Stohl András egyik áldozata, az őrbottyáni Pali bácsi kártérítést követelne, ám attól tart, ha be is adja az igényét, a színésznek olyan kapcsolatai vannak, hogy egy fillért sem látna a kártérítésből - "legyűrnék" az ügyvédei. Az idős ember nem fogadta Stohl-t, amikor az elment a kórházba meglátogatni, és a telefonhívására sem reagál.
Két hét múlva kiengedik a kórházból, de négy hónapig még feküdnie kell - még azt sem tudja, ki adja majd be a napi egy injekcióját. A sok gyógyszert is neki kell majd fizetnie. Az idős embert elkeseríti, hogy fél évig nem tud majd mit csinálni, holott várják a gazdaságban a teendői, kocsija totálkárosra tört a balesetben, és fiának feleségét az unokájával is szokta fuvarozni - írja a Napi Ász.
Pali bácsi a lapban elmondta: Stohl-t tartja hibásnak, és egy autó állt meg mellettük, ő hívta a rendőrséget. Pali bácsi annyira beszorult, hogy a kocsit áramtalanítani se tudta.
Szabó Győző kerül Stohl helyébe?
Mint arról korábban lehetett hallani, Stohl András további szereplését a Tűzvonalban című sorozatban kizárták. Helyette négy lehetőség adódik, melyeket sajtótájékoztatón ismertetett az alkotógárda. Felvetődött, hogy a már felvett epizódokat új szereplővel leforgassák, de erre a Duna televíziónál nincs keret.
Lehetséges verzió lett volna, ha kiírják - tehát megölik - a sorozatból a sztárt, végül a negyedik változat tetszett legjobban, hogy más színésszel váltsák fel Bucit. Egy internetes portál szavazást indított arról, hogy kit látnának szívesen a helyén, a döntő többség Szabó Győzőre voksolt.
Felmerült Stohl kivégzésének ötlete!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


