Igazi polihisztor
Benjamin Franklin 220 éve halt meg
Bár a közvélemény a villámhárító feltalálójaként ismeri, a 220 éve, 1790. április 17-én elhunyt Benjamin Franklin az utolsó polihisztorok egyike volt, aki nyomdászként, íróként, politikusként, diplomataként és tudósként egyaránt maradandót alkotott.
2010.04.15 13:37MTI1706. január 17-én született egy szegény bostoni gyertyaöntő tizenötödik gyermekeként. Iskolába két évig járt, tízévesen már apja műhelyében dolgozott. Tizenkét évesen beállt bátyja nyomdájába, három évvel később újságot írt és szerkesztett, 1729-ben pedig már sikeres nyomdásznak mondhatta magát. 1733-tól adta ki nagy példányszámban fogyó almanachjait, amelyek biztosították anyagi függetlenségét.
1748-ban vagyonos és tekintélyes emberként vonult vissza az üzleti élettől, hogy a tudománynak szentelje magát. Elkészítette a Golf-áramlat térképét, tervezett kályhát, hangszert és az első bifokális szemüveget, elsőként fogalmazta meg az értéktörvényt és kampányolt a papírpénz bevezetéséért (a százdolláros bankjegyen ma az ő arcképe látható).
Felkeltette figyelmét az egyfajta kondenzátorként működő "leydeni palackból" előcsapó szikra és a villámlás közti hasonlóság, ezért 1752-ben egy vihar alatt fémcsúccsal ellátott sárkányt bocsátott fel. A selyemzsinór végére kulcsot kötött, s a légköri elektromossággal telt zsinórt simogatva a közönség ámulatára szikrákat csalt elő. (Az életveszélyes vállalkozást ő épségben úszta meg, de a példáját követő két tudóst agyonsújtotta az áram.)
Franklin a következtetést levonva azt javasolta, hogy a házakat megvédené a villámcsapástól, ha tetejükre hegyes fémrudakat tennének, amelyeket vezeték köt össze a földdel. Ötletét sokan ellenezték: III. György brit király "istentelenségnek" nevezte, Franciaországban per is indult miatta, a vádlott védője egy bizonyos Maximilien Robespierre volt...
Franklin a közéletben is tevékenynek bizonyult: neki köszönheti Philadelphia első közkönyvtárát, tűzoltó egyesületét, kövezett utcáit, egyetemét, kórházát. 1757-től öt évig Pennsylvania ügyeit képviselte az angol kormánynál, később - az angol gyarmatok főpostamestereként - megpróbálta kieszközölni a bélyegtörvény eltörlését. Sok sikerrel nem járt: 1773-ban elvesztette hivatalát, 1775-ben pedig a letartóztatás elől menekülnie kellett Londonból.
1776-ban az "alapító atyák" egyikeként tagja lett a kongresszusnak és részt vett a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésében. Franklin, aki "kiragadta az égből a villámot és a zsarnok kezéből a jogart", a következő években Franciaországban képviselte hazáját.
Rendkívüli népszerűségét kihasználva 1778-ban sikerült angolellenes kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötnie, 1783 szeptemberében ő írta alá az Egyesült Államok függetlenségét elismerő békét. Részt vett az amerikai alkotmány létrehozásában, bár egykamarás parlamentre tett javaslatát elutasították.
Philadelphiában halt meg 1790. április 17-én.
Sírkövére ezt az általa fogalmazott feliratot vésték: Itt nyugszik Benjamin Franklin teste, egy könyvnyomtatóé; olyan, mint egy régi könyv fedőlapja, amelyből kivették a belsejét, amelyről leszedték a föliratot és az aranyozást - férgek eledele. Azonban maga a mű nem vész el, hanem hite szerint egykor újra meg fog jelenni egy új, szebb kiadásban, újra átnézve és javítva a Szerző által.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


