Minden eddiginél több program
Teltházas volt az idei debreceni DESZKA Fesztivál
Gazdag szakmai programok és teltházas színelőadások jellemezték a vasárnap este véget ért IV. DESZKA - Kortárs Magyar Drámák Fesztiválját, amely minden eddiginél több programmal várta egy héten át az érdeklődőket - összegezte a rendezvénysorozatot Vidnyánszky Attila, az eseménynek otthont adó debreceni Csokonai Színház igazgatója vasárnap az MTI-nek.
2010.03.15 10:39MTIAz igazgató a vasárnap esti záró előadást megelőzően elmondta: a korábbi évekhez képest mintegy harmadával több előadást tartottak, ez a szám is mutatja a fesztivál fejlődését.
Az idén 24 kortárs darabot adtak elő négy helyszínen. Habár voltak kiemelkedő sikerek, mint a 20/20, a Líra és Epika, vagy a Képzeletbeli Operett című darab, mégis az az idei év tapasztalata, hogy erőteljesebben kell nyitni a közönség felé, és nem elegendő a szövegekre koncentrálni - mondta. Hozzáfűzte: a műsorszerkezetet is átalakítanák, elsősorban külföldön bemutatott magyar daraboket és a hazai klasszikusokat tűznének műsorra. Terveik között szerepel a fesztivál nemzetközivé tétele. Ennek jelenleg az anyagi feltételei nem biztosítottak, annak ellenére sem, hogy az idén gazdálkodhattak eddig a legtöbb pénzből, mintegy 30 millió forintból - számolt be.
Rámutatott: a fesztivál bebizonyította életképességét, és azt, hogy benne van a fejlődés lehetősége. Vidnyánszky Attila szólt a szakmai programokról is: ezeken főleg a magyar drámák fordításának és külföldi menedzselésének lehetőségeit vitatták meg az elmúlt egy hét alatt, mintegy ötszáz érdeklődő jelenlétében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


