Egyelőre 3 hétre "kölcsönzik"
Negyven év után újra Székelyföldre kerül Gábor Áron ágyúja
Negyven év után visszaviszik Székelyföldre az 1848-as erdélyi szabadságharcos Gábor Áron által tervezett egyik ágyút, amelyet eddig a bukaresti Történelmi Múzeumban őriztek.
2010.03.03 11:25MTIA Krónika című napilap szerdai számában beszámolt arról, hogy a szabadságharc idei évfordulójának megünneplése alkalmából a Székely Nemzeti Múzeumban kiállítják azt a 370 kilogrammos ágyúcsövet, amely 1906-ban került elő véletlenül a földből, amikor a kézdivásárhelyi Rudolf-kórház udvarán csatornázási munkálatokat végeztek. Az ágyú a romániai kommunista diktatúra ideje alatt került az 1971-ben alapított bukaresti Történelmi Múzeumba, hiszen akkor az volt a cél, hogy az egész országból a legértékesebbnek tartott múzeumi tárgyakat a frissen alapított fővárosi múzeumba gyűjtsék össze.
A lap szerint az ágyút egyelőre három hétre „kölcsönözte vissza” a bukaresti múzeum, de a háromszéki szakemberek abban bíznak, ha sikerül bebizonyítani, hogy a történelmi tárgy a Székelyföldön sokkal több látogatót vonz, akkor meg tudják hosszabbítani a kölcsönzést, sőt végleg megtarthatják az ágyút. Sylvester Lajos közíró, a téma kutatója elmondta, hogy Sepsiszentgyörgyön 1848 novemberében összeült a Székelyföld megyegyűlése, amikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel Háromszéket. Ekkor hangzott el Gábor Áron részéről a híres ígéret, hogy „Lészen ágyú!”.
Gábor Áron az első két vaságyút az erdélyi Magyarhermány melletti Bodvajon öntötte, majd hármat Sepsiszentgyörgyön, 64 bronzágyút pedig Kézdivásárhelyen. Az 1906-ban előkerült ágyú az egyedüli, amely megmaradt - olvasható a Krónikában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


