Galériák, kávéházak, teraszok...
Budapest kortárs művészeti negyede a Bartók Béla úton!
Újbuda önkormányzata kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a következő években a Bartók Béla úton.
2009.09.16 17:40ma.huA Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közé eső útszakasz „Buda Andrássy útjává” válhat kortárs művészeti galériák, kávéházak, teraszok létrejöttével, homlokzat felújítások révén, design cégérek megjelenésével, valamint portál-kialakításokkal, járda- és térburkolatok kiépítésével.
A Bartók program központi helyszíne, a kulturális negyed szíve a Gárdonyi szobor környéke. Az első kulturális rendezvény – a TérFelFeszt – a program első bemutatkozó eseménye 2009. szeptember 19-én, szombaton lesz, melynek fő célja, hogy felhívja – elsősorban az itt élők, de a kerületbe látogatók, az itt tanuló egyetemisták – figyelmét erre a kis térre, ahol a jövőben lehetőség nyílik egy kellemes kikapcsolódást biztosító városi köztér kialakítására.
A Bartók Kulturális Városközpont projekt létrejöttét több neves, a kerületben élő művész is támogatja: Bodrogi Gyula, Fenyő Iván és Karinthy Márton a sajtóbeszélgetésen személyesen is elmondták véleményüket az elképzelésről. Újbuda polgármestere a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az önkormányzat Cseh Tamás emlékére, aki a kerület meghatározó művésze volt, zenei ösztöndíjat alapított. Újbudán már évek óta foglalkoztatja a kerület vezetését egy kulturális városközpont létrehozásának terve.
Ennek helyét a kerület történelmi városmagjában, a Bartók Béla úton, a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közé eső útszakaszon képzelték el. Nem utolsó sorban azért, hogy megelőzzék az építészeti emlékekben és kultúrtörténeti hagyományokban egyaránt gazdag, patinás városrész kiüresedését, elszürkülését.
A kerületben működő több felsőoktatási intézmény és kiemelt idegenforgalmi célpont, mint például a Gellért Gyógyszálló vagy a Citadella, valamint az átalakuló körtéri Gomba, mint modern közlekedési és információs csomópont már önmagukban is több látogatót vonzzanak. A pár éven belül meginduló 4-es metró pedig hozzájárul a Bartók negyed könnyebb megközelítéséhez.
A metró üzembe helyezését követően a Bartók Béla út ezen szakaszán két közlekedési sáv szabadul fel, mely lehetővé teszi, hogy a helyükön szélesebb sétány és kerékpárút, kávézók, teraszok létesüljenek. A Hadik kávéház - a Bartók városnegyed projekt első ütemben elkészült helyisége - novemberben nyílik meg a nagyközönség előtt.
Az önkormányzat azt is tervezi, hogy kortárs művészethez köthető vállalkozásokat hív meg a kerületbe a városrész építészeti értékeinek megőrzésével és felújításával, elősegítve ezzel a negyed funkcióváltását.
Cseh Tamás zenei ösztöndíj
Újbuda önkormányzata Cseh Tamás emlékére zenei ösztöndíjat alapított, mely 2010-től évente egy alkalommal adományozható 1-12 havi időtartamra. Havi összege minimum bruttó 50 ezer forint, és legfeljebb bruttó 75 ezer forint. Az Újbuda Önkormányzata által alapított és adományozható művészeti ösztöndíjak célja, hogy segítsék a kerületben élő művészek alkotómunkáját, művészi kiteljesedését és támogatást nyújtsanak színvonalas művek létrehozásához, fiatal művészek pályakezdéséhez. Így az évente adományozott művészeti ösztöndíjaknál kiemelt figyelmet és támogatást kaphatnak a jövőben a zeneművészet képviselői is.
Művészeti élet Újbudán
Újbuda Önkormányzata mindig is elkötelezett volt a művészet és a kultúra iránt. Minden évben megrendezik az Újbuda Jazz Fesztivált, a Cubano Fesztivált, olyan nagyhírű zenekarokat támogatnak, mint a Budapesti Vonósok és a Budapest Jazz Orchestra. A kerületben működik a MU, a Szkéné és a Karinthy színház is.
Az Újbuda Mecénás művészeti ösztöndíjjal évente hat tehetséges művészt támogatnak: a képző- és iparművészet, a zene és az irodalom képviselőit. Az évente kiírt kulturális pályázaton keresztül pedig helyi civil szervezeteket és magánszemélyeket, valamint helyi képzőművészek művészeti albumainak kiadását is segítik.
Újbuda minden évben kiemelt támogatója a kerületből indult, immáron az országhatárokon is átlépő, nemzetközi hírű rendezvénynek, a Magyar Festészet Napjának.
Idén pedig a Magyar Dal Napja országos rendezvénynek is Újbuda, pontosabban a leendő kulturális városközpont adott otthont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


