A Hungária frontembere kritikus volt a koncerten
Zséda elvarázsolta Fenyő Miklóst!
Még az eső is elállt, amikor Zséda színpadra lépett a Balaton partján, és az Eszelős szerelemmel elindította a bulit. Fenyő Miklóst alaposan el is kápráztatta a csinos énekesnő, csakúgy, mint Szasza, a Zorall frontembere, aki igazi rock-nótává varázsolta a Ciao, Marinát és a Casino Twistet.
Szexis és pimasz! Képekben Zséda! 
Szép számmal akadtak, akik kíváncsiak voltak az első MTV Icon-koncertre: még az órákon át szakadó eső sem tudta kedvét szegni a bulizó tömegnek.
Kilenc órára, koncertkezdésre pedig az ég is kitisztult, így az első fellépő, Zséda már száraz időben, teltház előtt léphetett színpadra. Az énekesnő elvarázsolta a Hungária tagjait.
– " Több olyan előadás is volt, amely nagyon tetszett." – árulta el Fenyő Miklós.
– " Ilyen volt Zsédáé, vagy éppen a Zorallé. Furcsa volt ilyen formában hallgatni a dalainkat, de tanulságos is!"
A Hungária egyetlen énekesnője, Dolly is feszülten figyelt a nótákra, főleg azokra, amelyeket ő énekelt egykor.
– " Természetesen érdekes volt ezt végighallgatni, hiszen ezekhez a dalokhoz nagyon nehéz hozzányúlni. Ezek a nóták egytől-egyig nagyon ismertek, és úgy jók, ahogy vannak. Nehéz dolga volt a zenekaroknak, de nagyon jó feldolgozások születtek!" – mondta a koncert után Dolly.
A Hungária tagjai közül leginkább Szikora Róbert készült az estére, aki különleges Hungária-öltönyt készíttetett magának: ötvözve a kockásat a pirossal igazi jampi-szerelésben érkezett meg Siófokra.
Szerencsére mindannyian remekül érezték magukat, és az est végeztével sem siettek haza: egy közös koccintásra és fotózásra szívesen maradtak a fellépőkkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


