Zséda, Harcsa Veronika és Palya Bea is nyert!
Átadták a Fonogram zenei díjakat!
Zséda, Harcsa Veronika, Palya Bea, az Anti Fitness Club kapta többek között a legfontosabb díjakat a Fonogram zenei díjkiosztóján szerdán este a budapesti Millenáris Teátrumban. Az életműdíjat a 60 esztendős Deák Bill Gyula kapta.
2009.02.12 14:20MTI
Zséda is a nyertesek között!
A Fonogram magyar zenei díjat - Arany Zsiráf-díj néven - a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében.
A díjra az elismerés odaítélésének évét megelőző két naptári évben Magyarországon megjelent album nevezhető. A slágerlisták összesítései alapján legjobbnak talált dalokra egy zeneipari szakemberekből, újságírókból, zeneszerzőkből, szövegírókból álló 250 fős jelölőbizottság szavazott.
A kiválasztásban részt vett a kiadók által 2005-ben megválasztott Fonogram Bizottság is, amelynek kilenc tagja az általa legjobbnak talált öt nevezettre szavaz.
A nevezett albumokat az eladási példányszám alapján is értékelték, ezt a pontszámot kombinálták a jelölőbizottság és a Fonogram Bizottság döntése nyomán kapott pontokkal - a kategóriánkénti összesítés alapján az öt legmagasabb pontszámot elért album minősült az öt jelöltnek. A győztest a jelöltek közül a Fonogram Bizottság tagjai választották ki.
A Fonogram - Magyar zenei díj 2009 nyertesei
Az év hazai klasszikus pop-rock albuma ZSÉDA - Rouge (Magneoton)
Az év hazai modern pop-rock albuma KOVÁCSOVICS FRUZSINA - Üveggolyó (EMI)
Az év hazai alternatív albuma AMBER SMITH - Introspective (Twelve Tones Records)
Az év hazai hard rock vagy metal albuma INSANE - Our Island - Our Empire (Hammer Music)
Az év hazai dance pop albuma KARÁNYI - Aerodynamics (CLS Music)
Az év hazai jazz albuma HARCSA VERONIKA - You Don't Know It's You (Smart Music)
Az év hazai világzenei albuma PALYA BEA - Adieu Les Complexes (Sony BMG)
Az év külföldi modern pop-rock albuma: Duffy
Az év hazai szórakoztató zenei albuma BERECZKI ZOLTÁN - SZINETÁR DÓRA - Musical Duett 2. (EMI)
Az év hazai gyermek albuma CSILLA - Valami mindig szép (Magneoton)
Az év hazai felfedezettje ANTI FITNESS CLUB (Magneoton)
Az év hazai dala (a Sláger Rádió által lebonyolított közönségszavazás alapján) REPUBLIC - Gyere közelebb, menekülj el (EMI)
Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma KID ROCK - Rock & Roll Jesus (Warner Music)
Az év külföldi modern pop-rock albuma DUFFY - Rockferry (Universal Music)
Az év külföldi alternatív albuma KINGS OF LEON - Only By The Night (Sony BMG)
Az év külföldi hard rock vagy metal albuma METALLICA - Death Magnetic (Universal Music)
Az év külföldi dance-pop albuma MARIAH CAREY - E=MC2 (Universal Music)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


