Fabricius Gábor: Puha Neon Fejlövés!
Hatalom, média, szerelem!
A hatalomról, a médiáról és a szerelemről szól Fabricius Gábor közelmúltban megjelent novellaregénye, mely olykor elmélkedik, olykor megmond, beavat, elmesél, - de egy biztos: mélyen a média bugyraiba kalauzolja az olvasót.
2009.05.28 19:20ma.huA szerző az utóbbi évek egyik legszínesebb hazai alkotó-személyisége: filmet rendez, zenél, képzőművészettel foglalkozik, rendszeresen publikál, kommunikáció-elméletet tanít, miközben az egyik legnagyobb magyar reklámügynökség alapítója és kreatív igazgatója.
A könyv nem a klasszikus regénymintákat követi. Nem egy, vagy több összefüggő történetet mesél el, hanem látszólag egymástól teljesen független, szubjektív hangvételű vallomásokból áll össze. Egyfajta mozaik ez, ami minden olvasóban másképp áll össze. A novellafolyam lényegében a boccacciói struktúrát követi.
Van egy kerettörténet, ami összefogja a 33 részből álló novellafüzért. A kapocs közöttük a szerző fiktív jegyzetfüzete, amelyet tíz éve nyitott, és a különböző társadalmi eseményeken egy-egy ismert, fontos ember kezébe adott, hogy név nélkül írjon bele valamit.
Egy sztorit, vagy bármit, amit akar. A fiktív írógárdában van politikus, bankár, újságíró, úgynevezett celeb, és sok mindenki más, akik mind saját nézőpontjukból látják a körülöttünk lévő világot. Mindaz, amit a nevükben leírt, akár igaz is lehetne.
A szereplők különböző zsánereket jelenítenek meg, egy-egy arc több, a szerző által ismert karakterből áll össze. Az egyes típusokhoz tartozó emberek a lényeget tekintve egyformák: a politikusok számára például a hatalom a fő, míg a médiamunkásnak a látszani akarás. A mozgatórugó, a világról alkotott felfogás az, ami összefogja az egy típusba tartozó karaktereket.
- "Az elmúlt bő évtizedben én is szemtanúja voltam a magyar kapitalizmus kialakulásának, annak minden árnyoldalával együtt. Ami tőlünk nyugatra már hosszú évtizedek óta a mindennapi tapasztalat volt, azt mi sűrítve éltük át. Az átalakulás nálunk gyorsan ment végbe, láthattuk a jelenlegi fogyasztói társadalmi modell kezdeteit és most látjuk a válságát is. Már néhány éve azt érzem, hogy valami nincs rendben, a dolgok elkezdtek egyre jobban félrecsúszni.
A modell, amelyben élünk, nem igazán működik, ebből a világból mindinkább eltűnik az ember, az életünkre rátelepszenek a hatalmi és üzleti érdekeket szolgáló manipulációs technológiák. Ezt próbáltam a könyvemben az egyes szereplőkön keresztül tetten érni. A könyvet két éve kezdtem írni, de közvetlen motivációt a mostani válság adta, amely visszaigazolja a bennem már korábban felgyűlt kételyeket" - írja a szerző a könyvről.
Fabricius Gábor Puha Neon Fejlövés című első könyvének novella-mozaikja egy olyan képet mutat jelenünkről, a válságról és az elmúlt évek egyre kaotikusabb média-világának szövedékéről, amilyet eddig még nem láttunk.
Mint mondja, a romboló "médiauniverzum" hajójából ő maga is szeretne kiszállni, mert lassan kiderül, hogy minden ígéret maszlag volt, és nincs már új a nap alatt sem, sőt, ez veszélyezteti a társadalom jövőjét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


