Sok meglepő és érdekes előadás érkezik!
4. Alternatív Szkéné Találkozó!
Negyedik alkalommal rendezik meg az Alternatív Szkéné Találkozót. Meghívottjaik továbbra is a vidéken és határainkon túl működő társulatok, produkciók lesznek. Mmeglepetést okoznak olyan előadásokkal, melyek ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el a főváros közönségéhez.
2009.05.05 23:30ma.huAz is fontos szempont a válogatásnál, hogy az amatőr és független színházi lét közti átmenet stádiumában lévő csoportok lehetőséget, bátorítást kapjanak e fesztivál által. Az ASZTAL-hoz nem ültetnek zsűrit, nincsenek díjak, mindent a közönségre bíznak.
Az idei találkozón lesz néhány visszatérő vendég: ilyen a Czajlik József vezette Epopteia társulat Szlovákiából két előadással, a pécsi JESZ három darabbal, a veszprémi Teleszterion egy Bulgakov adaptációval, a pécsi Apolló Kör és a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó Urbán András Társulata Szabadkáról.
Ők egyébként a Thália Színház által rendezett „Vendégségben Budapesten" program keretében játszanak majd a Szkénében. Elsőként mutatkozik be nálunk a Szegedi Pinceszínház egy rendkívül izgalmas Othello változattal. Két év után újra láthatjuk majd Debrecen kísérletező színházi műhelyét a KonzervArtaudrium-ot.
Ők a debreceni MODEM és DESZKA fesztivál után Budapesten először játsszák majd a Gyurmázás című előadásukat. Az ASZTAL-t hamarosan megterítjük, reméljük, sokan ülnek majd köré.
A fesztivál védnöke a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) Regős János válogató-szervező a Szkéné Színház igazgatója
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


