A képekre fókuszál a Szombathelyi Képtár!
Lena Bosch és Herwig Bayerl - Egy művészházaspár lenyűgöző kiállítása!
Herwig Bayerl 1950-ben született. Szakmai tanulmányait követően számos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt. 2000 óta a Mozarteum egyetem festészeti és grafikai professzora.
2009.04.06 14:40ma.huMűvészetét a realitás és absztrakció határmezsgyéjén való egyensúlyozás jellemzi. Kompozícióiban bizonyos analógiákat fedezhetünk fel a szentendrei festészet egyes jellegzetességeivel.
A 64 éves Lena Bosch szakmai tudását a világ különböző helyszínein végzett tanulmányaival alapozta meg. Művészetét részben ennek köszönhetően a multikulturalizmus is alakította.
Alkotásaiban egyenrangúak a figurális részletek, illetve a gesztusszerű megnyilvánulások. A festészeten kívül a fotó és a mozgókép is jelentkezik életművében.

A házaspár egyik itt tartózkodása alkalmával döntött úgy, hogy a festői Nyugat-Dunántúl egyik pontján telepedik le. Kerkabarabásra esett a választásuk.
A megvásárolt házat oly módon újítják föl, hogy abba egyúttal műalkotásokat építenek bele, illetve a környezetet installációszerűen alakítják. Idejük egy részét így Magyarországon töltik.
Lena Bosch és Herwig Bayerl kiállítása
2009. április 9.- május 10.
Szombathelyi Képtár
Kapcsolódó írások:
- MÁSKÉPp- Fiatal cseh női fotográfusok kiállítása!
- A Másik című kiállítás a Néprajzi Múzeumban!
- Tavaszi kiállítások a Budapesti Történeti Múzeumban!
- Színházi Világnap-kiállítás Bagossy Levente munkáiból!
- A Sarkosok Képzőművészeti Stúdió kiállítása a Bakelit Multi Art Centerben!
- Húsvéti kiállítás és tavaszköszöntő játék a Mezőgazdasági Múzeumban!
- Wolsky András festőművész- A G13 Galéria következő kiállítása!
- A művészház 1909-1914 - Modern kiállítások Budapesten!
- Fegyver, horgászat, vadászat kiállítás a Hungexpon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


