Görög Ortodox Diaszpóra Magyarországon!
Tavaszi kiállítások a Budapesti Történeti Múzeumban!
Magyarország épített örökségének és műkincseinek gazdagsága közismert és elismert. A múltba visszapillantva ennek megteremtésében jelentős szerepet játszott az a bevándorló görög népcsoport is, melyet az utókor az ún. első görög diaszpóraként ismer.
2009.03.31 17:40ma.huA XVII. század végén, a XVIII. század elején nagyobb számban betelepülő görögök a török hódoltság utáni újjáépítésben, újjáéledésben meghatározó szerephez jutottak.
A vállalkozó szellemű és a kockázattól sem visszariadó görögség a reformkori fellendülés meghatározó mecénásává vált: támogatták – többek között – a Lánchíd megépítését, a Ludovica és a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.
Egyházi, képzőművészeti és irodalmi hagyatékuk ma is egyedülálló a régióban. A Budapesti Történeti Múzeumban megrendezésre kerülő nagyszabású kiállítás háromszáz négyzetméteren több mint kétszázötven értékes műtárgy felvonultatásával az első magyarországi görög diaszpóra kulturális, szellemi, egyházi és tárgyi emlékeit mutatja be.
Olyan közismert épületekkel, műemlékekkel és műkincsekkel találkozhat a látogató, amelyekről korábban talán nem is sejtette, hogy a hazai görögség neves vagy névtelen személyeihez fűződik.
A gazdag emlékanyagban - a közgyűjteményeknek, egyházi gyűjteményeknek és nagyvonalú magángyűjtőknek köszönhetően -, sok olyan féltve őrzött műtárgy is megjelenik, amely mindeddig nem került a nagyközönség elé.
A görögök máig élő hagyatékát bemutató, hiánypótló tárlat nemcsak a hazai, hanem a külföldi múzeumbarátokat is vonzza. A kiállításhoz igényes kivitelű, több nyelvű katalógus is készült.
Görög Ortodox Diaszpóra Magyarországon a XVII-XIX. században
Budavári Palota
2009. április 2. – július 5.
Kapcsolódó írások:
- Színházi Világnap-kiállítás Bagossy Levente munkáiból!
- A Sarkosok Képzőművészeti Stúdió kiállítása a Bakelit Multi Art Centerben!
- Wolsky András festőművész- A G13 Galéria következő kiállítása!
- Verebics Katalin kiállítása: Before the last red moment!
- 1200 kiállítási tárgy mesél Audrey Hepburn életéről!
- Szúrópróba- Ruttka Andrea textilművész kiállítása!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:03 Csaknem 17 fokos eltérés volt az ország keleti és nyugati része között
- 20:07 Ferenc pápa búcsúztatása - Végső nyughelyére helyezték a katolikus egyházfőt
- 18:01 Erős földrengés rázta meg Ecuadort, több száz épület dőlt romba
- 16:00 Kreml: felszabadította a kurszki régiót az orosz hadsereg
- 14:57 Hat év fegyházbüntetésre ítéletek egy kiskorút megerőszakoló férfit
- 12:53 Tisza Párt: több mint 660 millió támogatás érkezett magánszemélyektől az első negyedévben
- 10:35 Megjelenik a kínai Chery autómárka a magyar piacon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06