Koncert a Nőstény álom című lemezzel!
Für Anikó lép fel az AKKU-ban!
Für Anikót - számos színházi és filmszerep után - most másik oldaláról ismerheti meg a közönség: 2006 szeptemberében Nőstény álom címmel megjelentette első szólóalbumát.
2009.03.12 20:30ma.huMárcius 17-én, este nyolc órától Für Anikó lép fel az AKKU-ban a Nőstény álom című lemezével. Ez a CD, amelynek zenéjét Jamie Winchester és Hrutka Róbert jegyzi, szövegeit pedig Bereményi Géza írta, nem szokványos lemez, inkább egyfajta önvallomás.

Für Anikó így nyilatkozott róla:
- "Személyes hangvételű anyag; benne vannak ők a zenével, a költészettel, én hozzáadom azt, ami én vagyok. Nem véletlen a közös munka. Bereményi régi barátunk, dolgoztunk már együtt, és Robival is baráti szálakon keresztül ismerkedtem meg. Büszkeséggel tölt el, hogy igent mondott, sőt úgy tűnik, hogy kettejük együttműködése túlmutat az én lemezemen. Géza szövegei inkább versek, költészet a javából, remekül illeszkednek Robi lendületes, összetéveszthetetlenül eredeti zenéjéhez".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


