Interreg
Innovatív ismeretterjesztés - A határtérség értékei
A Kisprojekt Alap Interreg V-A Szlovákia - Magyarország Együttműködési Program FMP-E/1901/4.1/118 azonosítószámú projektjét a MEDVESALJA Polgári Társulás és a Mária Út Közhasznú Egyesület 2020.12.01. és 2021.08.31. között valósították meg.
2021.11.30 08:41ma.huA projekt keretében egy játék jött létre, amely a PilgrInno nevet kapta. Ez egy ismeretterjesztő applikáció, amely a hazai térségben a Mária Út kulturális és épített értékeinek megismertetését, bemutatását szolgálja, míg a Felvidéken a MEDVESALJA Polgári Társulás segítségével ugyanezen értékek kerültek az adatbázisba a Medvesalja térség vonatkozásában. A játékot a Mária Út Közhasznú Egyesület díjmentesen tette elérhetővé mind a felhasználók, mind pedig a csatlakozni kívánók számára egyaránt, az applikáció letölthető és online webes formában is elérhető a megvalósítók weboldalain, illetve az ismert alkalmazásletöltő oldalakon keresztül.
Az eredeti tervek szerint 40 darab információs kártya elkészítése valósult meg, azonban ezt szeretnénk még a jövőben bővíteni, így jelenleg is folytatunk egyeztetéseket, valamint gyűjtjük és rendszerezzük a rendelkezésünkre bocsátott anyagokat. Továbbra is várjuk az együttműködő hálózathoz, így a játékhoz csatlakozni kívánó szervezetek jelentkezését, hiszen a térség bemutatásra érdemes értékeinek száma folyamatosan növekszik.
Ami a jövőbeni továbbfejlesztési lehetőségeket illeti, az adatbázis kiterjesztésének gondolata is felmerült: az emberalkotta örökségek értéktára a természeti értékek gyűjteményével bővülhet a jövőben, azonban ezek még hosszabb távú tervek, de mindenképpen látunk benne potenciált, és a partnereink visszaigazolása is megerősít minket ezen elhatározásunkban. Ennek fényében örömmel folytatjuk a munkát!
A projekt előrehaladásáról, valamint a hálózathoz történő csatlakozás lehetőségeiről az info@mariaut.hu e-mail címen várják az érdeklődők jelentkezését, további információkat pedig a www.inno-cult.mariaut.hu honlapon találhatnak.
Szponzorált tartalom, amely nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
wwww.viacarpatia-spf.eu
www.skhu.eu
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:54 Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt
- 8:52 Izrael: a rafahi hadművelet nem vezet a palesztin lakosság elpusztításához
- 7:35 Tökmag sorbet lett az év fagylaltja
- 6:19 Hatalmas robbanás a SpaceX texasi létesítményében - videó
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06