47 ezer a rekord
Filmszemle - eddig többen vettek jegyet, mint tavaly összesen
A 40. Magyar Filmszemle vetítéseire szombat estig mintegy 40 ezer jegyet váltottak, így az idei eseménysorozat már biztosan nézettebb lesz, min a tavalyi, amikor összesen csaknem 37 ezer belépőt adtak el.
2009.02.01 16:50MTIközölte Kozma Ilona, a szemle programigazgatója vasárnap az MTI-vel. Beszámolt arról, hogy szombaton mintegy 9 ezren tekintették meg a vetítéseket, vasárnapra pedig 10 ezer nézővel számolnak.
A nagyjátékfilmek vetítései iránt hatalmas az érdeklődés, teltházasak az előadások, így több alkotásnak pótvetítéseket is tartanak. Kozma Ilona közlése szerint a kisjátékfilmek is sokakat vonzanak, és a szemle első két napján, amikor a dokumentum- és tudományos-ismeretterjesztő filmeket vetítették, több mint hatezer jegyet adtak el, ami jónak mondható. A programigazgató megjegyezte: míg az előző években egy-két olyan dokumentumfilm akadt, amelyre néhány százan voltak kíváncsiak a szemlén, addig az idén több olyan alkotás is volt, amelyekre 350-400 vagy még ennél is több néző váltott jegyet. Idén újdonság, hogy online is lehet jegyet vásárolni a filmekre, így - az első napot leszámítva - megszűnt a kasszáknál a hosszas sorállás - tette hozzá a programigazgató.
Összességében Kozma Ilona arra számít, hogy az idei jegyeladási adatok megközelíthetik vagy akár meg is haladhatják a 2007-es szintet, akkor csaknem 47 ezer jegyet értékesítettek a filmszemle idején. Végleges adatok szerdán várhatók.
A kedden záruló 40. Magyar Filmszemle versenyprogramjában mintegy száz alkotást vetítenek és az információs programban ugyancsak ennyi film szerepel. Az esemény január 27-én a dokumentum- és tudományos-ismeretterjesztő filmekkel kezdődött, majd csütörtökön a nagy- és kisjátékfilmek vetítései is elkezdődtek. Az idei szemlén több évnyi szünet után újra indítottak versenyt a televíziós filmeknek.
A versenyfilmek vetítéseinek a Budapest Kongresszusi Központ és a Palace MOM Park mozi ad otthont, mellettük az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Bem moziban is láthatók filmek Budapesten.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


