Erotikus kiállítás a londoni Saatchi-galériában!
Kihívó! Provokatív pózokban ábrázolják a félmeztelen férfiakat!
Kihívó iráni prostituáltfigurák és provokatív pózokban félmeztelen férfiak ábrázolásai is láthatók a londoni Saatchi modern művészeti galéria legújabb kiállításán, amelynek ezúttal a Közel-Kelet a témája.
2009.01.30 16:15MTICharles Saatchi új galériája kényes és érzékeny témákat feldolgozó festményeket, szobrokat és installációkat mutat be ebből a térségből. A Bagdadban született gyűjtő 19 művész 80 alkotását prezentálja, ezeket az utóbbi négy évben vásárolta. Május 6-ig látogatható kiállításával az a célja, hogy megváltoztassa a térségről, művészetéről alkotott szokványos nézeteket.
A művek a múltbeli és mai konfliktusok borzalmait ábrázolják, érzékeltetik az elfojtott szexualitást és foglalkoznak azzal is, hogy milyen a nők helyzete a muzulmán világban. Iráni, iraki, szíriai, palesztin és más térségekből való alkotók munkái szerepelnek az anyagban, a művészek közül egyesek ma már Nyugaton élnek, mások továbbra is szülőföldjükön.
- "A Közel-Keletről alkotott képünket a háborúról, a feszültségekről és zavargásokról szóló jelentések határozzák meg, de az elmúlt két-három év során számos galéria nyílt Teheránban és Bejrútban. Virágzó alkotóközösségek élnek ebben a térségben, de mi nem sokat tudtunk eddig róluk" - mondta a csütörtöki megnyitón Rebecca Wilson, a galéria fejlesztési igazgatója.
Kader Attia: Ghosts (Kísértetek)
A francia-algériai Kader Attia feltűnő kompozícióján például több mint kétszáz, alufóliaszerű anyagból formált, életnagyságú imádkozó muzulmán nő sorjázik: a néző csak a terem végéről visszapillantva konstatálhatja, hogy valamennyi figura üres belülről.
Az iráni Rokni Haerizadeh Tipikus iráni esküvő című szatirikus művén a nők csendesen örülnek az egyik oldalon, a férfiak vadul tivornyáznak a másikon. Nem kevésbé jellemző a Strand a Kászpi-tengeren című alkotása, amelyen a hullámok közt fürdőnadrágban lubickoló férfiakra a parton fejüktől a talpukig beburkolt nők várnak türelmesen.
Az ugyancsak iráni Ramin Haerizadeh Allah emberei című sorozatának manipulált fényképein félmeztelen férfiak láthatók érzéki pózokban, amelyek a kiállítás egyik ismertetése szerint "nyíltan homoszexuális jellegűek". Maga Ramin ezeket a fotókat "magánálmoknak" nevezi, amelyeket nem lehet nyilvánosan bemutatni.
Rebecca Wilson ehhez hozzátette:
- "Nos, most bemutathatja őket."
Shirin Fakhim használati tárgyakat, így konyhai eszközöket alkalmaz teheráni prostituáltak ábrázolására, akik szexi nyugati kellékeket kombinálnak a szemérmesebb iszlám viselettel. A Saatchi Galéria kommentárja szerint 2002-ben 100 ezerre becsülték az örömlányok számát Teheránban.
A londoni galéria sokak szerint meghatározó szerepet tölt be a kortárs művészeti piacon, az általa prezentált, korábban ismeretlen művészek munkái nem egyszer csillagászati árakat érnek el.
Kapcsolódó írások:
- nem létező cikk
- A Lengyel gyémántok - 50 éves a lengyel filmiskola című kiállítás!
- Képek- Agócs Írisz illusztrátor kiállítása a Lépcsőház Galériában!
- A kelet-közép európai régió legnagyobb kiállítását rendezik meg!
- Andy Warhol kiállítás a REÖK-ben!
- A G13 Galéria következő kiállítása: Black and White!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


