Doreen szerepében: Gryllus Dorka!
Mars cím nélkül a Nemzetiben!
Mars cím nélkül címmel magyar-amerikai színházi produkció premierjét tartották áprilisban New York egyik legismertebb független színházában, a dél-manhattani PS122-ben. A leendő Mars-utazást szimuláló darab november 28-29-én a Nemzeti Színházban látható.
2008.11.28 15:25ma.hu
Untitled Mars
Tudomány kontra fikció - ez a témája az amerikai-magyar koprodukcióban készült előadásnak, melynek gerincét egyfelől Philip K. Dick Időugrás a Marson című 1964-es, az elképzelt Marson játszódó regénye adja, másfelől az MIT fizikus és kutató hallgatóival és professzoraival, illetve magyar kollégáikkal készült - harminc órányi anyagnál gazdagabb - interjúk.
Az előadásban élő kapcsolásban jelentkezik az MIT Mars-kutató csoportjából Zarah Kahn és Phillip Cunio. A Mars cím nélkül a szigorú tudomány és az előadást részben ihlető science fiction keveréke egy olyan témáról, amely egyre inkább lázba hozza a világ polgárait.
A homo sapiens egyik legsajátabb jellemzője a nem lankadó kíváncsiság, amiből a Mars feltérképezésének szándéka is táplálkozik és ez mozgatja az alapvetően magyar-amerikai, ám négy másik ország művészeit is integráló produkciót.
Gryllus Dorka Doreen szerepében
Az elmúlt öt évben az egyik legsikeresebb fiatal amerikai rendező, Jay Scheib munkáiban transzdiszciplináris műfajokra összpontosított. A Merényi Anna dramaturg közvetítésével létrejött magyarországi munkái során a Pont Műhellyel, illetve a Krétakör Színházzal két élő film-színházat állított színpadra.
A Mars cím nélkül magyar (Gryllus Dorka, Keszég László, Vajna Balázs) és amerikai (Natalie Thomas, Tanya Selvaratnam, Caleb Hammond, April Sweeney, Laine Rettmer) színházművészek és intézmények közötti földrajzi határokat és műfajokat feszegető koprodukció, melynek során Jay Scheib és Merényi Anna, illetve a Pont Műhely két budapesti produkció után először készített előadást az Egyesült Államokban.
Eredeti helyszínén, a rangos New York-i Performance Space 122-ban három hétig volt műsoron az Untitled Mars. Jay Scheib összművészeti színházában különlegesen fontos szerepet játszanak európai tapasztalatai, ahogyan amerikai gyökerei is.
A fiatal rendező két európai színművészeti egyetem állandó vendégoktatója (a legendás salzburgi Mozarteum és a norvég Fredrikstadi, többek között Robert Wilson és Anna Viebrock nevével fémjelzett Színművészeti Főiskola), továbbá az MIT docense. Évente többször rendez európai színházakban, köztük a berlini Volksbühnén, a Saarbrückeni Staatstheaterben, de Belgrádban és Bolognában éppúgy visszatérő vendég, mint New Yorkban és Bostonban.
A magyar színházi hagyományok tükrében még mindig szinte forradalminak ható színpadi nyelvezete és látványvilága, a térre való különös érzékenysége, a magyar abszurd hagyományaival ötvözve mindig egyedi és izgalmas eredményt hozott. A közönség és a kritikusok egyaránt nagyra tartják munkáit.
A Mars cím nélkül a Nemzeti Gobbi Hilda Színpadán látható pénteken 19 órakor és szombaton délután háromkor, valamint este hét órakor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


