Bolyongás a kulisszák mögött!
Indul az évad a Nemzeti Színházban
A 2008-2009-es szezont szeptember 20-án nyílt nappal, a programok közt például El Kazovszkij emlékkiállításának megnyitójával, szeptember 21-én Bessenyei Ferenc szobrának felavatásával és szeptember 26-án A jég című előadás bemutatójával kezdik a Nemzeti Színházban.
2008.09.16 16:40ma.hu
Alföldi Róbert
Szeptember 20-án nyílt nappal kezdi meg az évadot a Nemzeti Színház. Két helyszínen zajlanak majd az események: 14 és 15 óra között Nemes Nagy Ágnes Bors nénijének 80. születésnapját ünnepli a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A születésnapot Lackó, a játékmester és Titilla, a hűséges macska szervezi meg. Dal, játék, nagyon sok meglepetés. És természetesen Bors néni, akit minden gyerek szeret. A címszerepben Molnár Piroska.
Ezt követően kicsit komolyabb vizekre evez a teátrum: Jákfalvi Magdolna és Székely György színháztörténészekkel Alföldi Róbert beszélget A Nemzeti Színház az elmúlt századokban címmel. Zongoránál Dinyés Dániel.
Negyed öttől Tompos Kátya, Szőcs Artur, Zöld Csaba, Balog Rodrigó a Söndörgő Zenekar közreműködésével adja elő a De, jajj című zenés cigánymesét, majd klasszikus magyar kabaréjeleneteket láthat a közönség Benedek Miklós rendezésében.
19.30 órától Váczi Eszter és a Szörp koncertezik. 14 órától 15.30-ig, valamint 16 órától fél hatig a Nemzeti Színházban bolyonghatunk Rába Roland vezetésével.
A program során fiatal színészek idéznek meg olyan korokat, amelyeket sem ők, sem ez az épület nem ismerhetett. Nyílnak az ajtók, és mindenütt valami szokatlan. Kép, ember, hangok, jelmezek, emlékek és kitalációk. Szellemek a házban.
Molnár Piroska
Este hétkor El Kazovszkij-emlékkiállítás nyílik az előcsarnokban. A Nemzeti Színház tárlatának központi eleme a nemrég elhunyt művésznő terve és útmutatásai alapján elkészített térbeli alkotása, emlékmű vagy szobor, amelynek környezetében - magángyűjteményekből kölcsönzött - kiemelt fontosságú olajképei láthatók. Ez az esemény nemcsak tisztelgés El Kazovszkij előtt, hanem a szervezők reményei szerint meghatározza azt az irányt is, amelyet a Nemzeti Színház a jövőben követni kíván a kortárs képzőművészekkel való együttgondolkodás területén.
A napot a Dés-Bereményi: Férfi és Nő című produkciója zárja 21.30-tól. Másnap, a Magyar dráma napján az ország legnagyobb színészegyéniségeinek állított emlékpark Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotásával, Bessenyei Ferenc szobrával bővül. Beszédet mond: Jordán Tamás, közreműködik: Csernus Mariann és Rátóti Zoltán.
A Krétakör Színház 2006 őszén mutatta be Mundruczó Kornél rendezését, amelyet Vlagyimir Szorokin A jég című művéből vitt színpadra az alkotócsapat a Trafó színpadán.
A szeptember 26-tól látható előadás új változatában a Krétakör színészei mellett a Nemzeti Színház színészei is szerepet kapnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


