Jaj!
Schwarzenegger nem játszik A feláldozhatók folytatásában Stallone nélkül
Hollywoodi források szerint Stallone otthagyja a sorozatot, mivel nem tudott dűlőre jutni a negyedik rész történetével, rendezőjével és forgatókönyvével kapcsolatban.
2017.04.05 18:37MTIArnold Schwarzenegger bejelentette, hogy Sylvester Stallone nélkül nem játszik A feláldozhatók következő, negyedik epizódjában - írta a Variety.com.
A filmsztár az Entertainment Weekly című magazinnak nyilatkozta, hogy amennyiben Stallone valóban otthagyja a sorozatot, úgy ő sem szerepel majd benne. "A feláldozhatók nem létezik Sly nélkül. Nem fordulhat elő, hogy nélküle forgassak a filmben" - jelentette ki az egykori kaliforniai kormányzó.
Hollywoodi források szerint Stallone otthagyja a sorozatot, mivel nem tudott dűlőre jutni a negyedik rész történetével, rendezőjével és forgatókönyvével kapcsolatban a Nu Image/Millenium produkciós cég főnökével, Avi Lernerrel.
Az eredeti The Expendables - A feláldozhatók című 2010-es filmet Stallone írta és rendezte, valamint az egyik főszerepet is ő alakította. A két további folytatás forgatókönyve is a nevéhez fűződik. Ő toborozta a veterán akciósztárcsapatot is a gyorsan népszerűvé vált szériához.
Schwarzenegger ugyanakkor megjegyezte, hogy ha mégis nekiállnának a negyedik résznek, az ő szerepét mindenképpen alaposabban ki kell dolgozni. Az első két epizódban ugyanis kitűnő szerepe volt, de a harmadik már nem volt jól megírva, és be is igazolódtak az aggodalmai, mivel nem is ment olyan jól a mozikban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06