This is for my Girls
Michelle Obama neves előadókkal készítette el a "lányok himnuszát"
Az amerikai first lady, Michelle Obama felkérésére Missy Elliott, Kelly Clarkson és Kelly Rowland is közreműködött "a lányok himnuszának" felvételén, amellyel Barack Obama elnök felesége a serdülő lányok oktatását támogatja.
2016.03.16 15:46MTIA This Is For My Girls (Lányaimnak) című számot Diane Waren írta, aki szerint a lányoknak szóló harsány himnusz olyan, mintha a We Are the World és a Lady Marmalade találkozásából született volna - ismertette a BBC News hírportálja.
A szám megjelenését a vasárnapig tartó SXSW (South by Southwest) zenei és filmfesztiválra időzítették, amelyen a first lady szerdán mond beszédet. Michelle Obama a rendezvényen a Let Girls Learn (Hadd tanuljanak a lányok) kezdeményezéséről szól, amelyet azért indított, hogy a serdülő lányok közül minél többen tanulhassanak világszerte. A dalt előadó művészek közül többen részt vesznek majd a kezdeményezésről szóló tanácskozáson is.
A This Is For My Girls dzsesszes kürtszólama és erőteljes dobütései valamiféle katonás lendületet adnak a számnak, amelynek előadói között van Kelly Rowland, Kelly Clarkson és Missy Elliott is.
A szöveg olyan általános érvényű tanácsokkal szolgál, mint: nem fogadj el senkitől semmit, fontos a tisztelet vagy mindig maradj erős.
A további énekesek között szerepel Janelle Monae, a Glee - Sztárok leszünk! című sorozatból ismert Lea Michele, a Disney sztárja, Zendaya, a 16 éves Jadagrace és a Beyonce által pártfogolt Chloe és Halle.
A szám forgalmazásának bevételével minden fellépő a Let Girls Learn nevű kampányt támogatja.
Warren elmondta, hogy már régen nem született hasonló himnusz a lányoknak. Hozzátette: úgy képzelte, hogy sokan fogják énekelni, és reméli, hogy népszerű, világszerte ismert himnusz válik belőle.
A dalt kizárólag az iTunes-ről lehet letölteni szerda délutántól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06