Bajban az AC/DC énekese
Elveszítheti hallását a rocksztár - turnéját is félbeszakította a rémisztő diagnózis miatt
Az AC/DC énekese nem kockáztatta egészségét, így a további koncerteket későbbi időpontra tolták.
2016.03.08 09:53MTILeállította amerikai koncertkörútját az AC/DC, mert orvosai arra figyelmeztették, a zenekar énekesét, hogy elveszítheti a hallását, ha újra színpadra lép - közölte hétfőn az ausztrál zenekar.
A turné fennmaradó tíz koncertjét későbbi időpontra halasztották, ekkor valószínűleg vendégénekessel lép fel a fülsiketítő hangerejű előadásairól ismert metálbanda.
Azt egyelőre nem tudni, hogy megtartják-e a Rock or Bust koncertkörút európai fellépéseit. A Highway to Hell című számmal világhírűvé vált együttes énekese és szövegírója, Bon Scott 1980-ban meghalt, az ő helyébe lépett Johnson.
Az AC/DC 1973 óta több mint 200 millió lemezt adott el. Hatéves szünet után 2014-ben jelent meg új albumuk, a Rock or Bust.
Ez az első lemez, amelyen Malcolm Young gitáros, a banda egyik alapítója nem szerepel, ő ugyanebben az évben egészségi okokra hivatkozva bejelentette visszavonulását.
Testvére, a jellegzetes iskolai egyenruhában színpadra lépő Angus továbbra is aktív tagja a zenekarnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06