Legutóbb A nagy füzet volt rajta
Ott van a Saul fia a legjobb idegen nyelvű filmek Oscar-listáján
Nyolcvan alkotásból választották ki a szűkített listán szereplő kilenc művet, amelyből január elején az intézmény által felkért bizottságok választják ki a végső öt jelöltet.
2015.12.18 07:46MTIA Saul fia című magyar holokausztdráma is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján - jelentette be az amerikai filmakadémia péntekre virradóra Los Angelesben.
Nemes Jeles László munkája a Mustang című francia, a Legújabb testamentum című belga, az El abrazo de la serpiente (A kígyó ölelése) című kolumbiai, a Krigen (Háború) című dán, a The Fencer (A vívó) című finn, az Im Labyrinth des Schweigens (A hallgatás labirintusában) című német, a Viva című ír és a Theeb című jordániai filmmel van versenyben az Oscar-jelölésért.
A magyar filmek közül legutóbb - 2013-ban - Szász János A nagy füzet című filmje szerepelt a kilences listán, a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájának végső jelöltjei közé azonban végül nem került be. Magyar játékfilm legutóbb 1989-ben szerepelt az öt jelölt sorában, Szabó István Hanussen című alkotása.
Az amerikai filmakadémia idén nyolcvan alkotásból választotta ki a szűkített listán szereplő kilenc művet, amelyből január elején az intézmény által felkért bizottságok választják ki a végső öt jelöltet. A testületek New Yorkban, Los Angelesben és Londonban nézik meg a listán szereplő filmeket január 8. és 10. között, a végső jelölteket január 14-én jelentik be.
A díjakat február 28-án adják át. A legrangosabb amerikai filmművészeti elismerést 1929 óta ítélik oda, a jövő évi gálán 24 kategóriában hirdetnek győztest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06