Megemlékezés
Újra olvashatók a kismartoni zsidó temető sírfeliratai
A munkálatok január óta zajlottak, a szakértőknek a sírköveken az alig látható vagy a nehezen olvasható feliratokat kellett megfejteniük.
2015.10.31 02:30MTIÚjra olvashatók a kismartoni (Eisenstadt) zsidó temető sírfeliratai, az Osztrák Zsidó Múzeum munkatársai nyolc hónapon át tanulmányozták a mintegy 1082 sírfeliratot.
Kevés kivétellel újra lehet tudni, hogy a Kismartonban eltemetett 1105 elhunyt pontosan ki volt - közölte a múzeum igazgatója, Johannes Reiss.
A munkálatok január óta zajlottak, a szakértőknek a sírköveken az alig látható vagy a nehezen olvasható feliratokat kellett megfejteniük. Számos sírkőtöredéket is össze kellett rakni, a szakemberek hetente négy-öt darab feliratot tudtak dokumentálni - közölte a múzeumigazgató.
Az elhunyt nevéről és halálnak időpontjáról szóló információkat elektronikus formában is közölték, ezek elérhetőségét a sírköveken lévő QR-kódok jelzik. Az adatbázis megtalálható továbbá a kismartoni Osztrák Zsidó Múzeum honlapján is. A feljegyzéseket kommentálni és kiegészíteni is lehet, így jelezhető, ha valaki az egyik elhunyt hozzátartozója.
A köveken olyan utalások is megtalálhatók, hogy az elhunyt jó ember volt-e, tanult emberként vagy visszahúzódva élte az életet. Az igazgató szerint a sírfeliratok egyúttal kapaszkodót jelentenek a személy életrajzához.
A kismartoni zsidó temető a bécsi Seegassében található sírkert mellett a legjelentősebb Ausztriában. Nagyobb területen fekszik, mint a bécsi.
Kismartonban a legrégebbi sírkő 1679-ből való. A városban nyugszik a település első rabbija is, akinek sírkövét évente zsidó zarándokok százai látogatják a világ minden pontjáról.
Burgenlandban 14 zsidó temető van, ezekben 8000 sírkő található. A fejfákon javarészt héber felirat olvasható.
Az Osztrák Zsidó Múzeum 23 éve dolgozik azon, hogy a burgenlandi zsidó temetőket számba vegye. Az intézmény 1995-ben már könyv formában kiadott egy összegzést a kismartoni zsidó temető sírfeliratairól, 2014-ben pedig a mattersburgi zsidó temető történetét és jelen állapotát dokumentálták digitálisan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
- 19:48 Rekordközeli számban kelnek útra az amerikaiak az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjén
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06