Kulturális örökség napjai
Kiállítás és vezetett túrák az NKA székházában
Kiállítás nyílik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) budapesti székházának történetéről szeptember 19-én. A látogatók emellett az épületet bemutató vezetett túrákon is részt vehetnek a szombati nap folyamán.
2015.09.18 01:30MTIAz NKA Igazgatóságának tájékoztatása szerint a Kulturális örökség napjaihoz csatlakozó programokon az érdeklődők megismerkedhetnek a Gyulai Pál utca 13. szám alatt található székház mozgalmas múltjával, valamint bepillantást nyerhetnek az intézmény mindennapjaiba is.
A Fejezetek a Nemzeti Kulturális Alap épületének történetéből című tárlatot Doncsev András, az NKA alelnöke szombaton 10 órakor nyitja meg a székház aulájában. A kiállítás létrejöttében Budapest Főváros Levéltára működött közre.
Az épületbejáró túrák óránként fognak indulni 10 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között, a szervezők az érdeklődők előzetes regisztrálását kérik oroksegnapok@nka.hu email címen.
A székház történetéhez kapcsolódóan a földszinti teremben egész nap megtekinthető lesz a Latinovits Zoltán, Dayka Margit és Ruttkai Éva főszereplésével készült Szindbád című 1971-es magyar filmdráma - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06