Izraeli-palesztin
A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
A hónap elején elfoglalták az egyetem egyes épületrészeit és az egyetemi kapcsolatok megszakítását követelték.
2024.05.20 16:39MTIA belgiumi Genti Egyetem (UGent) hamarosan megszakítja kapcsolatait három izraeli oktatási és kutatási intézménnyel - jelentette be az egyetem rektora, Rik Van de Walle pénteken.
A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap internetes oldalán számolt be az egyetem döntéséről, mely a Holon Institute of Technology (HIT), a MIGAL - Galilee Research Institute és a Volcani Center nevű izraeli intézményeket érinti.
Rik Van de Walle közleményben tudatta, a rektori hivatal követi az egyetem emberi jogi bizottságának ajánlását, mely szerint a három izraeli intézmény immáron nem illeszkedik az UGent emberi jogi politikájához, ezért megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy véget vessen az érintett izraeli partnerekkel való együttműködésnek.
"Jelenleg ezt a három partnert problematikusnak értékeljük a Genti Egyetem emberi jogi normái alapján, ellentétben azzal a pozitív tapasztalattal, melyet együttműködésünk kezdetén szereztünk velük kapcsolatban" - fogalmazott a rektor.
A napilap által ismertetett közlemény szerint a Genti Egyetem vizsgálata megállapította, hogy a MIGAL - Galilee Research Institute-tal és a Volcani Centerrel folytatott együttműködés a továbbiakban "nem kívánatos" az izraeli minisztériumokhoz való szoros kötődésük miatt, a Holon Institute of Technology-val való együttműködés pedig "problémás", mert anyagi támogatást nyújtott az izraeli hadsereg gázai akciójához.
Az együttműködés befejezése még eltart egy ideig, tiszteletben tartva a folyamatban lévő közös projektek érintett kutatóit és projektgazdáit, valamint a szerződéses feltételek betartását - tette hozzá közleményében az UGent rektora.
A La Libre Belgique emlékeztetett, a Genti Egyetem palesztinbarát dijákjai tizenegy napja tiltakoznak Izrael gázai katonai offenzívája ellen. A hónap elején elfoglalták az egyetem egyes épületrészeit és az egyetemi kapcsolatok megszakítását követelték. A beszámoló szerint a tüntető diákok a VRT flamand nyelvű belga műsorszolgáltatónak nyilatkozva üdvözölték a rektori döntést, noha - mint hangsúlyozták - azt csak az első lépésnek tekintik. Közölték: addig folytatják megmozdulásukat "amíg az UGent meg nem szakítja kapcsolatait az összes izraeli intézménnyel" - tájékoztatott a brüsszeli napilap.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Római-parti árvízvédelem - a tervezett mobilgát kettévágná Óbudát
- 8:11 Bódis Kriszta kuratóriumi tag lesz a Fővárosi Szociális Közalapítványban
- 6:09 Fővárosi Közgyűlés - Júniustól emelkednek a BKK-jegyárak
- 22:06 NATO-főtitkár: meghalt négy amerikai katona egy litvániai hadgyakorlaton
- 20:04 Gyászol a Fidesz - újabb váratlan haláleset
- 18:39 A természetvédők szövetsége a génmódosított műhús betiltását sürgeti
- 16:37 Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését hagyta jóvá a kormány a száj- és körömfájás miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06