Gyász
Elhunyt a Kórház a város szélén Sova doktora
Életének 91-dik évében elhunyt Ladislav Chudík neves szlovák színházi és filmszínész.
2015.06.30 07:09MTIChudíkot a magyar közönség leginkább a Kórház a város szélén című filmsorozat Sova doktoraként ismerhette.
A neves, közismert színészt - aki több évtizedes pályafutása során szakmai és állami elismerések egész sorában részesült - közel kéthónapos kórházi kezelés után, tüdőgyulladás szövődménye következtében érte a halál.
Chudík halálhírére reagálva több ismert közéleti szereplő, volt kollégái, valamint magas szintű állami tisztségviselők is nyilatkozatban emlékeztek meg az 1982-ben a Nemzet Színésze címet is elnyerő művészről.
"Chudík mester azonfelül, hogy az ország arany színésznemzedékének tagja volt, nagy erkölcsi tartással bíró, jelentős személyiség volt" - méltatta az elhunytat a szaktárca által kiadott nyilatkozatban Marek Madaric szlovák kulturális miniszter. Hozzátette: a kiváló színész, pedagógus és rendszerváltoztatás utáni kulturális miniszter távozásával bár tátongó űr keletkezik a kulturális életben, a művész szellemi hagyatéka tovább él filmes és televíziós alakításain, rádiós felvételein keresztül.
Ladislav Chudík 1924. május 27-én a Breznóbányai (Brezno) járásban lévő Kisgaram (Hronec) településen született, felsőfokú tanulmányait a pozsonyi Komenský Egyetem (UK) bölcsészettudományi karán végezte, egyidejűleg a Pozsonyi Konzervatórium dráma tagozatán is tanult. Szakmai karrierjét a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban (SND) kezdte, később a Pozsonyi Konzervatórium és az ugyancsak pozsonyi Színművészeti Főiskola (V?MU) tanáraként is dolgozott.
Első filmes főszerepét 1959-ben játszotta a Dabac kapitány című filmben. Chudíkot a magyar közönség leginkább az 1977-ben készült, Kórház a város szélén című televíziós filmsorozat Sova főorvosaként ismerhette. Élete egyik utolsó alakítását is ennek a sorozatnak a második folytatásában, a 2008-ban forgatott Kórház a város szélén - újabb sorsok című tévéfilmsorozatban nyújtotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06