Program, nekik
Októberben választ új elnökséget a Magyar Színházi Társulat közgyűlése
Az Magyar Színházi Társaság számára az lenne az ideális, ha szakmai konszenzus alakulna ki a zsűri tagjairól, amely az egyes színházi területek képviselőiből állna össze.
2015.05.13 01:30MTIOktóberben választ új elnökséget a Magyar Színházi Társulat (MSZT) közgyűlése, azonban ezt megelőzően a szervezet alapszabályát és működési feltételeit is megvitatja egy most létrehozott munkacsoport - tájékoztatta az MTI-t Csizmadia Tibor Jászai Mari-díjas színházi rendező, az MSZT elnöke a társaság hétfői közgyűlése után.
Csizmadia Tibor hozzátette azt is, hogy nem indul újra az elnökségért. Mint fogalmazott, a döntésével összefügg a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) körül kialakult botrány is, azonban nem ez volt az elsődleges ok, ugyanis már jóval korábban elhatározta, hogy nem kíván két ciklusnál tovább maradni a társaság élén.
A POSZT körül korábban azért alakult ki vita, mert a Színházi Kritikusok Céhe jelöltje, Csáki Judit nem került be a zsűri tagjai közé. Minderre válaszul a céh kilépett a Magyar Színházi Társaságból, az Örkény István Színház, a Szputnyik Hajózási Társaság és a STEREO Akt társulata pedig azt közölte, hogy a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadásaikat játszani fogják ugyan Pécsett, de a versenyben nem vesznek részt.
Csizmadia Tibor elmondta, a MSZT mostani közgyűlés tudomásul vette az Örkény István Színház és a Színházi Kritikusok Céhének kilépését a szervezetből, újabb változás azonban nem történt a tagságban.
Az elnök kitért arra is, hogy a közgyűlésen vita alakult ki a POSZT új zsűrijelölési módszeréről is, és abban állapodtak meg, hogy a jövő évi rendezvényre mindenképpen újra fogják tárgyalni a jelöltállítás feltételeit és szempontjait.
Április végén az MSZT a Magyar Teátrumi Társasággal (MTT) közösen arról egyezett meg, hogy mindkét szervezet négy-négy jelöltet állíthat önállóan az idei POSZT zsűrijébe.
Az Magyar Színházi Társaság számára az lenne az ideális, ha szakmai konszenzus alakulna ki a zsűri tagjairól, amely az egyes színházi területek képviselőiből állna össze - hangsúlyozta Csizmadia Tibor.
Hozzátette: a közgyűlésen a tagság felszólította az elnökséget, hogy az eddiginél még határozottabban képviselje véleményét.
"A közgyűlésen elhangzottakat elemezni fogjuk, és természetesen nyilvánosságra fogjuk hozni a következtetéseket. Emellett a június 9-én a Pécsi Országos Színházi Találkozón szakmai vitát szervezünk a rendezvény jövőjéről" - tette hozzá Csizmadia Tibor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
- 16:58 Az amerikai hadsereget hamar kiirtanák Ukrajnában, állítja egy volt amerikai katonatiszt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06