Programajánló
Bruno Bourel szerelem témájú fotói a Francia Intézetben
Bruno Bourel Magyarországon élő francia fotóművész szerelem témában készült fekete-fehér fotósorozatát mutatja be a budapesti Francia Intézetben péntektől látható kiállítása.
2015.02.07 20:30MTIAz Ilyen a szerelem című tárlat csaknem 40 életképének mindegyike Budapesten készült, és buszon, a metró mozgólépcsőjén, árvíz idején, az első Budapest Pride-on, az első Sziget fesztiválon vagy az 1996-os erotika kiállításon elkapott pillanatokat örökítenek meg, de láthatóak az Operettszínház műhelyének ajtaján vagy éppen egy kirakatban megjelenő graffitik is.
A hagyományos technikával készült képek közül a legkorábbit 1989-ben fotózta, amikor először járt Magyarországon - mondta el az MTI-nek a francia fotós, hozzátéve, hogy a városban mindenhol jelen van a szerelem, bárhol lehet találkozni vele, de a Fényrajzok Budapest című, Parti Nagy Lajos író szövegeivel publikált könyvében is szerepeltek már ilyen témájú fotók.
Bruno Bourel hangsúlyozta: ezeket alapul véve, illetve a Közép-európai Egyetemen tavaly bemutatott Jégbüfé-sorozatot továbbgondolva született meg benne az ötlet az új összeállítására.
Mint elmondta, a hagyományos technikát azért választotta a kifejezés módjául, mert úgy véli, hogy az eljárással közelebb kerülhet az absztrakcióhoz, miközben az emberi érzelmek rétegeit is erőteljesebben ki tudja fejezni.
"Emellett szerintem a kép kivágása is a fekete-fehér képpel jobban működik" - hangsúlyozta.
Zenei és filmes tanulmányai után, egy Polaroid SX 70-essel kezdett fényképezni a hetvenes évek végen. Kizárólag a telefonjával, de ma is készít színes fotókat - jegyezte meg. Úgy véli, hogy az európai városok kevesebb színt mutatnak, ezért a színes életképekért Afrikába vagy Indiába kell utazni.
Beszélt arról is, hogy a két évtized során rögzített fekete-fehér fényképek következő könyvének alaptematikáját is képezik, és várhatóan tavasszal jelenik meg. Mint elmondta, a 2000 óta kiadott Fényrajzok Budapest album már a negyedik kiadásnál tart.
Bruno Bourel 1957-ben született Párizsban, 1993-óta él és dolgozik Budapesten.
A kiállítás március 10-ig tart nyitva.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06