Borok, libák, szállodák
Márton-napi Borfesztivál a Gellértben
A pénteki és szombati fesztiválnapokon csaknem száz hazai borászat vonul fel legjobb tételeivel úgy, hogy a két nap kiállítói listája között csupán minimális lesz az átfedés.
2014.11.03 22:30MTICsaknem száz hazai pincészet borai, liba- és egyéb ételkülönlegességek, négy vidéki szálloda séfjei, lakosztályétterem, borkurzusok és koncertek várják az idén Borok, libák, szállodák alcímmel meghirdetett Márton-napi Borfesztiválra látogatókat a Gellért Szállóban november 7. és 9. között.
A negyedik alkalommal megrendezett fesztivál ebben az évben több újítással is jelentkezik - közölték a szervezők.
Tájékoztatásuk szerint a pénteki és szombati fesztiválnapokon csaknem száz hazai borászat vonul fel legjobb tételeivel úgy, hogy a két nap kiállítói listája között csupán minimális lesz az átfedés. Pénteken a Bor és Piac magazin válogatásában jelennek meg a kiállítók, míg szombatra a Bortársaság hívott meg válogatott borászatokat, a Borjour csapata pedig mindkét este mesterkurzusokkal várja a borokkal mélyebben is ismerkedni kívánókat.
A Gellért Sólet bár mellett a több mint tíz, gondosan kiválasztott gasztrokiállító között ott lesz többek között a Bükki Sajtos, a Sarki Fűszeres, az Aranyszarvas és Raj Ráchel.
Az Öt szálloda séfjei és borai elnevezésű menüsorokhoz a Gellért négy olyan vidéki hotel séfjeit hívta meg, melyek elismertek minőségi gasztronómiájukról és Magyarország borvidékein működnek; a házigazda szálloda mellett a veszprémi Hotel Villa Medici, a tarcali Andrássy Rezidencia Wine and Spa, a bázakerettyei Bonne Chance Restaurant and Hotel és a sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostor séfjeinek alkotásai lesznek kóstolhatók.
A fesztivál alkalmából a lélegzetelállító kilátást nyújtó, negyedik emeleti 422-es deluxe apartmanban lakosztályétterem nyílik: a limitált létszámú, prémium kategóriás vacsorán Héjja László séf libamáj-fantáziájához pénteken Németh Ágnes, a VinCE Magazin főszerkesztője, szombaton pedig Árvay Angelika tokaji borásza ajánlja a borokat.
Mindkét nap 22 óra után kezdődik a Márton-napi after-party a Gellért Fürdő csarnokában, ahol a borbár és a fröccspavilon mellett hajnali 2-ig a zenéé lesz a főszerep, koncertekkel és dj-vel. Fellép az Ocho Macho, az Ivan and the Parazol, a Blahalouisiana Fluor Tomival és a Honeybeast. Vasárnap a Márton-napi Sunday Brunch zárja a borfesztivált, a Hotel Astoria vendégszereplésével. Az ételeket Liszkay-borok, illetve a zongoránál maga Liszkay Mihály kísérik.
A rendezvény részletes programja és jegyárai a www.borfesztivalgellert.hu honlapon találhatók meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
- 19:48 Rekordközeli számban kelnek útra az amerikaiak az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjén
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06