Centrál Színház néven működik majd tovább!
Megújul a Vidám Színpad!
Centrál Színház néven működik tovább a Vidám Színpad. Puskás Tamás színházigazgatónak a névváltozáson túl is vannak átalakítási tervei. Szeptembertől egyrészt felújított nézőtérrel, másrészt új koncepcióval is várja híveit a Vidám Színpad.
2008.08.21 13:50ma.hu
Puskás Tamás, igazgató
A főváros a székek felújítását állta, a színház saját erejéből megújul az egész nézőtér.
Így egy igazi XXI. századi színvonalú színházzal megy tovább a Centrál Színház.
A 2008/2009-es évad műsora:
Október 10-én a Meccs bemutatójával indul az új évad, Kovács Vanda, Papp János és Mihályfi Balázs játssza majd e kortárs amerikai dráma főbb szerepeit, Harangi Mária rendezésében.
Decembertől láthatja a közönség Somerset Maugham Circle c. darabját, amelyet Szerelmi körutazás címmel mutatnak be. A 2009-es év első bemutatója - alig lemaradva a világpremiertől - az Avenue Q című musical lesz.
Május végén kerül színre az Alfred Hitchcock hasonló című filmjéből készült 39 lépcsőfok "replika-előadása". A Maria Aitken rendezte darabot Londonban, New York-ban és Izraelben is hatalmas sikerrel mutatták be eddig.
Az angol rendezőnő saját stábjával érkezik majd Budapestre, hogy ugyanúgy állítsa színre a művet, ahogyan az a Broadway-n is látható. Minden részlet ugyanolyan lesz, még a szórólap is.
A két főszerepet Oroszlán Szonja és Szervét Tibor játssza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


