2011-ben hunyt el a Kossuth-díjas építész
Makovecz Imre életműve a Pesti Vigadóban
Makovecz Imre (1935-2011) Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) örökös tiszteletbeli elnöke életművéből nyílik válogatott kiállítás vasárnap a felújított Pesti Vigadóban.
2014.03.13 10:22MTIA szeptember 21-ig látogatható Makovecz - …összekötni az eget és a földet című tárlat válogatást ad Makovecz Imre legfontosabb munkáiból, írásaiból, terveiből és házaiból, mivel az életmű feldolgozása, rendszerezése még folyik - hangsúlyozta Csernyus Lőrinc építész, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi tagja az MTI-nek.
Mint mondta, a kiállítás címe idézet Makovecz Imrétől, aki azt írta, hogy az építész igazi feladata az eget és a földet összekötni. A tárlaton egyebek mellett az építész munkáit, merített papirosra készített rajzait és grafikáit, valamint fotókat és dokumentumokat tekinthetnek meg az érdeklődők a Vigadó V. és VI. emeletén három teremben.
A VI. emeleten állítják fel az eddig meg nem valósult felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom 3,5 méteres modelljét, mellette két, gipszből készített angyalfigurával.
Emellett számítógépes rajzokkal, papírmodellekkel mutatják be a templom jelenlegi állapotát és alakulását, mivel Makovecz Imre ezt a vázlattervet nem fejezte be, itt hagyta ránk - mondta el Csernyus Lőrinc, hozzátéve: az V. emeleten három kisebb makettet - a paksi katolikus templomot, a visegrádi Erdei Művelődési Házat és a sevillai világkiállítás magyar nemzeti pavilonjának kicsinyített mását - is láthatja a közönség.
Makovecz Imre megépült és tervezett épületeinek fotóit a tárlat 60 tablón ismerteti, az üvegtárlókban az építész skiccrajzait, fényképeket és személyes munkaeszközöket állítottak ki, a falmatricákon pedig Makovecz saját kézzel írt idézetei olvashatók.
Az érdeklődők emellett három filmet tekinthetnek meg: Osskó Judit építész-szerkesztő 25 perces összeállítását, Dárday István 3 perces animációját a krisztinavárosi templomról és a Szerelmes földrajz című sorozat vele készült epizódját.
A kiállításra háromnyelvű - magyar, angol, német - katalógust ad ki az MMA. A kiadványban olvashatók Makovecz Imre elvei az organikus építészetről, csoportosítva megtalálhatók templomai, közösségi épületei és a Bartók Béla színpadi műveihez tervezett díszletei is.
Az MMA célja, hogy a Balassi Intézeten keresztül európai városokban is bemutassa a tárlatot - hangsúlyozta Csernyus Lőrinc, hozzátéve: a kiállítás ideje alatt több szakmai konferenciát tartanak meghívott előadókkal. Makovecz Imre egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte.
A sevillai világkiállítás magyar pavilonjának megtervezésére 1990-ben kapott megbízást. Az 1992 áprilisában megnyílt világkiállításon az általa tervezett és kivitelezett épület nagy nemzetközi sikert aratott, ennek elismeréseként 1992. június 5-én megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést.
Alkotásai közé tartozik egyebek mellett a budapesti mezőgazdasági kiállítás épülete, a lakiteleki kilátó, a szentendrei szolgáltató ház, és a paksi katolikus templom.
Munkásságát 1969-ben Ybl Miklós-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal, 1997-ben a Francia Építészeti Akadémia aranyérmével tüntették ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:51 Megérkezett a Milton hurrikán előszele
- 16:25 John Hopfield és Geoffrey Hinton kapja idén a fizikai Nobel-díjat
- 14:24 A migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók
- 12:23 Őrizetbe vették a Lengyelországból Svédországba közlekedő komp indulását akadályozó késes férfit
- 10:22 Navracsics Tibor: elindítják a Versenyképes járások programot
- 8:21 A letartóztatásban lévő polgármester távollétében megalakult Óbuda-Békésmegyer képviselő-testülete
- 6:08 PM: erősödik a magyar-szerb adóügyi együttműködés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06