Van zsákjában minden jó
Végre itt van a piros puttonyos
Megérkezett Budapestre Joulupukki, a finn Mikulás, akinek a repülőgépe szombat délelőtt szállt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A lappföldi Mikulás idén is több magyar városba látogat el, hogy megajándékozza a gyerekeket.
2013.11.30 19:58MTIA finn Mikulás magyarországi körútja során november 30-án először Ajkára megy, ahol részt vesz a Finnagora Mumin rajzpályázatának díjkiosztó ünnepségén, majd tovább utazik és december 2-án Veszprémben és Körmenden fogadja a gyerekeket - közölte a Finnagora.
December 3-án Kaposmérő-Baglaspusztán az Ifjúsági Központban, 4-én Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában, 5-én pedig Maroslelén találkozhatnak vele a családok.
A fővárosba december 6-án érkezik meg. A finn Mikulás, ahogy sok éve már idén is támogatja a Mikulágyár munkáját, így Joulupukki részt a jótékonysági akció fő sátrának megnyitóján december 6-án délelőtt az 56-osok terén, majd a nap folyamán a Vörösmarty téren várja a gyerekeket. December 7-én Óbudán a Fő téren, 8-án pedig Budaörsön, az Intersport áruház előtt osztja ajándékait.
Joulupukki magyarországi útja során a Pető Intézet, valamint a Kesztyűgyári Közösségi Ház gyermekeit is meglátogatja.
A lappföldi Mikulás 2002 óta hagyománnyá vált körútjain több százezer gyermeket ajándékozott meg. Idei látogatását a Finnagora szervezi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06