Itt a szüret Soporonban is
Pénteken kezdődik a Soproni Szüreti Fesztivál
Pénteken veszi kezdetét és vasárnapig tart az idei Soproni Szüret Bor- és Gasztronómiai Fesztivál, amely a Kékfrankos Nyár záróeseménye is egyben. A helyszín idén is a Fő tér lesz.
2013.09.05 19:07MTI
A rendezvénynek ismét Sopron történelmi belvárosa, a Fő tér ad otthont. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az esemény egy borokat és a pálinkát is felvonultató gasztronómiai fesztivál és egy kézműves kirakodóvásár keveréke lesz sűrű koncertprogrammal tarkítva - közölték a szervezők az MTI-vel.
Borvidékhez méltóan az italok között a hegy leve kap különös hangsúlyt. A 21 résztvevő között lesz például az Iváncsics Pince, a Luka Pincészet, a Pfneiszl Bio Birtok vagy a Taschner Bor- és Pezsgőház, emellett megjelennek majd olyan feltörekvő fiatal csapatok is, mint például a Winelife Borászat.
Számos hazai sztárfellépőt ígérnek a programban a szervezők. Pénteken többek között a nemzetközi sikereket is elért Compact Disco szórakoztatja a kilátogatókat, vasárnap este pedig Varga Miklós fellépésével zárják a fesztivált. Napközben fúvószenekarok, hazai és külföldi néptáncegyüttesek és helyi zenekarok fellépése színesíti a műsort.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Nem a külső számít igazán? Férfiak vallottak arról, mitől lesz ellenállhatatlan egy nő
- 18:04 A lángok közül mentették ki Süti cicát: a mentők még az idős macskát sem hagyták magára
- 16:36 Erős földrengés rázta meg Hawaiit
- 10:02 Civil nyomásra léphetnek: állandó ellenőrzés alá kerülhet a komáromi akkugyár
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 7:36 Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


