24. Kiskőrösi szüret és szlovák nemzetiségi napok
Szüreti fesztivált illetve szlovák nemzetiségi napokat tartanak Kiskőrösön
Huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Kiskőrösi szüret és szlovák nemzetiségi napok rendezvénysorozatát a hétvégén az alföldi városban.
2013.08.31 18:20MTI
Font Sándor (Fidesz), az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának a tagja az MTI-nek szombaton telefonon adott interjújában elmondta: a rendezvénysorozaton, amelyet augusztus 30-a és szeptember 1-je között tartanak, a két esemény - a szüret a kunsági borvidék közepén és a nemzetiség napok ünnepe - egybeesik.
Kitért arra, hogy a szlovákok több mint 300 évvel ezelőtt, a török kiűzetése után népesítették be a települést. Ilyenkor emlékezünk az ősökre, akik a szőlőtermelés kultúráját meghonosították, és gondolunk a mára, milyen termés várható, hol tartunk most - tette hozzá a választókerület országgyűlési képviselője.
Font Sándor kiemelte: az elmúlt évek fagykárral sújtott időszaka után ebben az évben valamivel bizakodóbbak a gazdák, az átlagosnál jobb szőlőtermést várnak.
Szavai szerint a megszokotthoz képest a szüret 10-14 nappal korábban kezdődött, a korai érésű fehér szőlők szüretelése gyakorlatilag megtörtént, de folyamatosan tudják szedni majd a később érő fajtákat is.
Fontosnak nevezte, hogy a Kiskőrös "zászlósborát" adó szőlő, a Kadarka újra régi fényében ragyog, mert több borversenyen ragyogó eredményt értek el vele a borászok.
Font Sándor szerint már hagyomány, hogy a szüreti fesztiválon a szokásos rendezvények mellett a szórakozás is helyet kap. Két év óta tartják meg a gasztroudvart és a borudvart, ahova a térség legjobb élelmiszer-előállítóit, és a versenyeken komoly helyezést elérő borászokat hívják meg - tette hozzá. Font Sándor szerint a szlovák nemzetiségű kiskőrösiek is minden évben készülnek arra, hogy ízelítőt adjanak kultúrájukból, és az érdeklődők megkóstolhassák hagyományos ételeiket. Reményét fejezte ki, hogy az a csaknem tízezer ember, aki három nap alatt el szokott látogatni a város egyik legjelentősebb rendezvényére, megtalálja az érdeklődésének megfelelő eseményt, vagy az ízlésének legjobban megfelelő ételt. Véleménye szerint a legnagyobb tömeget megmozgató esemény a szüreti felvonulás, melyet vasárnap rendeznek. Ebben az évben az eseményeket oldtimer autók felvonulása színesíti - fűzte hozzá.
A 15 ezer lakosú Kiskőrösön még ma is eléri a 20 százalékot a szlovák nemzetiségű lakosok aránya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


