Sportrepülés a középpontban
Legendák a levegőben - Dunakeszin, majd Szolnokon
Most hétvégén Dunakeszin, a következőn pedig Szolnokon emelkednek az égbe a legendás hírű repülőgépek.
2013.05.30 19:11MTI
Idén a sportrepülés kerül a középpontba a régi autókat is felvonultató repülőnapokon, amelyeket immáron negyedik alkalommal rendeznek meg.
A világsztárok részvételével zajló dunakeszi programban bemutatót tart többek között Nádas Tamás műrepülő világbajnok, de itt lesz a világ egyik legjobb ejtőernyőse, Asztalos István, a 2005-ös duisburgi Világjátékok, a nem olimpiai sportágak négyévente megrendezett világversenyének győztese is, valamint Mészárovics György, aki több mint 16 ezres ugrásszámával rekorder Magyarországon.
A repülőnapokon célba ugró bemutatót tart Magyarország tíz legjobb ejtőernyőse, akiknek mintegy 1200 méter magasságból kell eltalálniuk a földön egy tízforintos méretű pontot. Az oldtimereket katonai járművek is képviselik, a látogatók pedig akár egy kétfedelű repülőgépen vagy a Wilgán is kipróbálhatják a repülés élményét.
A Mitsubishinek köszönhetően a gyerekek egy vadonatúj autót dekorálhatnak ki, szabadon engedve a fantáziájukat, a repülőtér külön részében pedig egy off-road pálya buckás terepén gyakorolhatnak különböző autókkal a földi pilóták. A nagy repülős hagyományokkal rendelkező Szolnok június 8-án és 9-én látja vendégül a programot, amelybe bekapcsolódik a Magyar Honvédség is.
A szolnoki alakulat tagjai helikopteres katonai bemutatót tartanak, de bemutatkoznak a kutató-mentők és egy katonai oktató repülőgép is. Nádas Tamás és Mészárovics György mellett a szolnoki rendezvény vendége lesz Farkas Bertalan űrhajós is, aki több szállal kötődik a városhoz.
A szandai reptérre a katonai szállítójárművek mellett többek között egy postai veterán is megérkezik, maga mögött húzva egy közel 70 éves vitorlázórepülőt, a Cimborát.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Székestől kötözték a repülő szárnyára Balázst
- Jó szél fújt - magyar siker a Repülőhollandi-vb-n
- Apróbb bajba került a cseh miniszterelnököt szállító repülő
- Ultrakönnyű repülővel tette meg az utat az Északi-sark fölött
- Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
- Összpárti konszenzus alakult ki a helikopter- és repülőgép-beszerzésről
- Földhöz csapódott a kisrepülő - a pilóta és tanítványa is megsérült
- Légi parádén zuhant le a repülő, a pilóta meghalt
- Folyóba zuhant egy nepáli repülő
- Durva videó: kirántotta a katonát a kibomló ernyő a repülőből
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


