Transzamerikai útján újra nagyot repült
Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.
Így startolt a Solar Impulse >>>
2013.05.24 09:14MTIKorábbi leghosszabb útja 1116 kilométer volt, ezt Svájc és Spanyolország között tette meg egy éve, ugyanazzal a pilótával.
Az együléses "pehelysúlyú" repülőgép 18 óra és 21 perc alatt tette meg az utat Phoenix és Dallas között. André Borschberg pilóta, a projekt társalapítója szerint a táv "különleges kihívás" volt, mert ilyen hosszú utat még nem tett meg napelemes repülőgép, s neki mint pilótának húsz órán át kellett éberen figyelnie, a vezetést robotpilóta sem segítette.
A 12 ezer napelemmel felszerelt repülőgép éjszaka is képes repülni az elraktározott energiával: 8230 méteres magasságot elérve, az energia fogytával lassú ereszkedésbe kezd, s mielőtt esetleg földet érne, a felkelő nap első sugarainak segítségével már újult erővel folytathatja útját.
A Solar Impulse május 3-án, a kaliforniai San Franciscóból indult el az észak-amerikai kontinenst átszelő útjára, amelyet öt szakaszban tesz meg. Július elejére várják a keleti partra, Washingtonba vagy New Yorkba.
Kapcsolódó írások:
- Bő három hét alatt szelte át az óceánt a legnagyobb napelemes hajó
- Átszeli Észak-Amerikát a világ első napelemes repülőgépe
- Leszállt a Solar Impulse napelemes repülőgép a dél-marokkói Varzazátban
- Ismét nekirugaszkodik az Atlasz-hegységnek a napelemes repülőgép
- Félúton visszafordult a napelemes repülőgép
- Képek - Egy hét késéssel, de újra a levegőben a napelemes repülő
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06