Majthényiék nyerték a második futamot
Jó szél fújt - magyar siker a Repülőhollandi-vb-n
Jó szélben két futamot is sikerült lebonyolítani a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokság első napján, amelyen magyar siker is született.
2013.05.27 18:20MTI
Fotó: MTI
A hazai szövetség tájékoztatása szerint a második futamot a kilencszeres világbajnok Majthényi Szabolcs-Domokos András duó nyerte.
A vb e szakaszából az első futamban győztes dán Bojsen-Moller testvérpárost korai rajt miatt a zsűri kizárta. A két futam összesített eredményei alapján Majthényiék a harmadik, a Kardos, Polgár páros a hatodik, a Gáborjáni, Argay duó pedig a nyolcadik a 82 indulóból.
A tervek szerint további hét futamot bonyolítanak le még a héten. A balatoni csúcsviadalnak amúgy a Majthényi, Domokos páros úgy vághatott neki, hogy végső diadala esetén tizedik világbajnoki aranyérmét szerzi meg. Érdekesség, hogy a kettős az eddigi két hazai rendezésű vb-n, vagyis 1996-ban és 2005-ben is második helyezett lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


