Kicsúszott a leszállópályáról
Folyóba zuhant egy nepáli repülő
Kicsúszott a leszállópályáról, és a repülőtér melletti folyóba esett csütörtökön Nepál északi részén egy kétmotoros kisgép, 21 emberrel a fedélzetén.
2013.05.16 09:25MTI
Senki sem halt meg, de sok a sérült, és közülük négy embernek súlyos az állapota.
A súlyos sérültek között egy japán nő is van - közölte Japán katmandui nagykövetsége. A baleset a főváros Katmandutól 200 kilométerre északnyugatra lévő Dzsomszom repülőtéren történt. A nepáli állami légitársaság gépén kilenc japán turista és ugyanannyi nepáli utas tartózkodott, illetve a háromfős személyzet. A japán turisták a népszerű Mustang kiránduló körzetbe tartottak.
Tavaly májusban ugyanezen a nepáli repülőtéren 15 ember halt meg a leszállás közben bekövetkezett szerencsétlenségben.
Kapcsolódó írások:
- Durva videó: kirántotta a katonát a kibomló ernyő a repülőből
- Földhöz csapódott egy motoros kisrepülő Budakeszin
- Leszállás közben csapódott a földhöz a kisrepülőgép
- Kanadai kézbe kerül a Budapest Airport
- Több repülőgép nem tud leszállni Budapesten
- CNN: izraeli légicsapás szíriai célpontok ellen
- Lezuhant egy amerikai légi utántöltő repülőgép Kirgizisztánban
- Némethné: Hévíznek nemzetközi repülőtérre van szüksége
- Hende: új alapokon folytatódik a kecskeméti repülőnapok hagyománya
- Állítólag rakétákkal lőttek egy orosz utasszállító repülőgépre Szíria légterében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


