Szabadtéri koncert Szentpéterváron
Több mint négyezren énekeltek együtt
Több mint négyezer orosz énekes formált kórust és adott szabadtéri koncertet vasárnap Szentpéterváron azért, mert meg akarták dönteni a legnagyobb létszámú kóruséneklés világrekordját.
2013.05.27 01:29MTI
A város szinte valamennyi hivatásos és amatőr kórusából 4335 énekes állt fel a Szent Izsák székesegyház lépcsőire, hogy az el-eleredő eső ellenére szórakoztassa a téren egybegyűlt több ezer turistát és helyieket.
Tizennégy dalt énekeltek el, köztük a legnépszerűbb orosz és szovjet hazafias dalokat. Az egy órán át tartó koncerten a közönség együtt énekelt az alkalmi mega-kórussal.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Kórusban sírtak a csecsemők a jó egészség jegyében
- Kiénekelte az asszonykórus a rablót az ékszerbemutatóról
- Rasszista kórus miatt levonult a pályáról edzőmeccsén a Milan
- Ünnepi koncerttel nyitott meg a Bécsi Fiúkórus koncertterme
- Adventi koncertre készül a Bolyki Soul&Gospel Kórus
- Echo Klassik különdíjat kap a lipcsei Tamás-templom Kórusa
- A világ legjobb kórusai és karvezetői versenyeznek Nyíregyházán
- Kezdődik Debrecenben a Bartók Béla XXV. Nemzetközi Kórusverseny
- Magyarok indulnak a nemzetközi sikerért
- A közönséggel együtt 1700 fős is lehet a kórus
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06