Teltházas előadás
Ünnepi koncerttel nyitott meg a Bécsi Fiúkórus koncertterme
Ünnepélyes nyitókoncert kíséretében mutatták be vasárnap a közönségnek a Bécsi Fiúkórus (Wiener Sängerknaben) önálló koncerttermét.
2012.12.09 22:29MTIA program a zenetörténet korszakain kalauzolta végig a hallgatóságot. A Bécsi Filharmonikusok kísérték a kórust, Franz Welser-Möst vezényletével. A teltházas előadást követően a szélesebb közönség előtt is megnyitották az épületet, amelyet így minden érdeklődő belülről is megtekinthetett. Noha a több mint ötszáz éve alapított világhírű énekkar rendszeresen fellép szerte a világon, saját előadóterme eddig nem volt az intézetnek.
A Musik (zene) és a Theater (színház) szavak összevonásával MuTh névre keresztelt épületben nemcsak kórusművekkel, hanem zenés színdarabokkal is a közönség elé lép a fiúkórus. Mellettük más együttesek is fellépnek majd az előadóhelyen, együttműködést terveznek például a szintén bécsi Volksoperrel és a Dschungel Wien gyermekszínház-stúdióval. Évente mintegy 120 előadást ígérnek a MuTh vezetői.
A sorozat már a jövő héten, a fiúkórus karácsonyi koncertjeivel folytatódik. A modern külseje miatt Koncertkristályként is emlegetett létesítmény hat éven át tartó előkészületek után, részben heves viták közepette készült el. A telek egy műemléki védettségű barokk park, az Augarten területén található, helyi lakók és városvédők ezért ellenezték az építkezést. Az építési munkálatok két évig tartottak, az épület nem hivatalos átadására a múlt héten került sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


