Húsz ország képviselteti magát
A világ legjobb kórusai és karvezetői versenyeznek Nyíregyházán
Húsz ország több mint hatszáz énekese és karnagya vesz részt az augusztus 15. és 21. között Nyíregyházán megrendezendő IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon és Karvezetői Mesterkurzuson.
2012.08.09 22:29MTIA korábbi évek gyakorlatának megfelelően a rendezvény ideje alatt a szabolcsi megyeszékhely, valamint több vidéki település templomában és hangversenytermében rendeznek színvonalas koncerteket a kórusmuzsikát kedvelő közönség számára - mondta Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, a rendező Cantemus vezetője az esemény programját beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón. A fesztivál a Cantemus együtteseinek ünnepi nyitó hangversenyével kezdődik augusztus 16-án, a karvezetői mesterkurzus nyitányaként pedig egy nappal korábban, augusztus 15-én este ad hangversenyt a Cantemus Gyermekkórus.
A vendégkórusok egyébként augusztus 17-től folyamatosan járják a szabolcsi településeket: előbb Vállaj, Nyírbátor, Tiszadada, majd Aranyosapáti és Gávavencsellő imaházaiban lépnek fel. Közben a Pro Musica Leánykar a walesi Cywair Vegyeskarral és a Ceredigion Férfikarral közösen énekel a megyeszékhely Kodály iskolájában. Szabó Dénes a tájékoztatón kitért arra is, hogy augusztus 18-án este a Kossuth téren adnak számot tudásukról egy folklórfesztivál keretében kínai, hongkongi, Fülöp-szigeteki, izraeli, walesi, valamint török, holland, portugál, észt és magyar énekkarok.
A már szokásos minősítő versenyt augusztus 19-én rendezik, ahol a szakmai zsűri mellett - idén először - a közönség is értékelheti a kórusok felkészültségét, amelyet arany, ezüst, és bronz minősítésekkel, különdíjakkal honorálnak, de átadják majd a fesztivál nagydíját is. Az együttesek 10-12 percet énekelhetnek, ezután dönt róluk a zsűri. A napi programot a verseny mellett jótékonysági hangverseny színesíti. A nemzetközi karvezetői kurzusra kilenc nemzet művészei jelezték részvételüket. A szakemberek az egyhetes, intenzív képzés végén adnak számot az addig szerzett tudásukról egy koncert keretében, a záróhangversenyen pedig a részvevő karnagyok által vezényelt műveket a Cantemus Gyermekkar és a Pro Musica Leánykar énekli el.
A fesztivál gálahangversenyét augusztus 20-án este hét órakor tartják meg a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, ahol minden kórus előbb a saját nemzeti kóruskultúráját mutatja be egy műsorral, majd az egyesített énekkar mintegy ezer énekesének fellépése zárja a rendezvényt. Az ünnepi nyitókoncert és a gálahangverseny kivételével a fesztivál minden programja ingyenesen lesz megtekinthető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


