Húszezer muzulmán vett részt az ünnepségen
Iszlám központ és mecset nyílt Rijekában
Horvátországból és külföldről érkezett húszezer muzulmán vett részt szombaton Rijekában a helyi iszlám központ és mecset felavatásán.
2013.05.04 23:29MTIA túlnyomórészt katolikus Horvátország népességén belül az iszlám követőinek aránya mindössze 1,5 százalék. A rijekai a harmadik mecset a 4,2 milliós balkáni országban. A 60 ezer muzulmán közül tízezren az adriai kikötővárosban és környékén élnek.
"A multikulturalizmus és a sokszínűség a részét képezi azoknak az értékeknek, amelyeken az Európai Unió alapul" - jelentette ki az avatóünnepségen részt vevő EU-küldöttség vezetője, Paul Vandoren, emlékeztetve arra is, hogy Horvátország július elsején csatlakozik az unióhoz.
Az iszlám központ, amelynek építése 2009 októberében kezdődött, a területén található mecseten és 23 méter magas minareten kívül magába foglal egy óvodát, általános iskolát, könyvtárat és klinikát is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


