Előzetes
Berlinale: ma adják át a fesztivál díjait
Ma este adják át a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale díjait: a legjobb alkotásnak járó Arany Medvéért idén 19 film versenyzett, a kritikusok azonban nem voltak elégedettek a színvonallal, egyértelmű favorit sem mutatkozik.
2013.02.16 06:43MTIA fesztivál hivatalos elismeréseiről - az Arany Medve mellett a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékről - a Vong Kar-vaj kínai rendező vezette zsűri dönt. A héttagú testületnek azonban nehéz dolga lehetett a döntés meghozatalakor, a kritikusok ugyanis több versenyfilmet kifejezetten rossznak neveztek.
A mezőnyből a Pozitia Copilului (A gyermek fekvése) című román munka mellett leginkább Gloria című chilei film és az iráni Parde (Zárt függöny) emelkedett ki. A Pozitia Copilului pénteken elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját. A fesztivál történetében gyakran előfordult, hogy a FIPRESCI-díjas alkotást a Berlinale zsűrije is kitüntette, például 2011-ben Tarr Béla A torinói ló című filmje a FIPRESCI-díj mellett elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját, egy Ezüst Medvét is.
A kritikusok szerint a sok gyenge film mellett ugyanakkor számos erős női alakítás is jellemezte a 2013-as seregszemle nagyjátékfilmes mezőnyét. Dicsérték többek között Juliette Binoche-t a Camille Claudel 1915 című francia filmben nyújtott alakításáért, Nina Hosst, a Gold című német western főszereplőjét és Melanie Lenzet, az osztrák Paradies: Hoffnung (Édenkert: remény) 13 éves főszereplőjét.
A Berlinale Palastban rendezett díjátadóval nem ér véget a mustra: a fesztivál utolsó napja, február 17-e csak a közönségé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


