Alkotások és kutatások
Rodin kamaratárlat a Szépművészeti Múzeumban
A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött Rodin-alkotásokat és az azokhoz kapcsolódó legújabb kutatási eredményeket mutatja be a múzeum szerdán nyílt kamaratárlata.
2012.12.07 06:44MTIA szobrokat, metszeteket és fotókat felvonultató, 2013. március 3-ig látogatható kiállítás, valamint az ahhoz kapcsolódó katalógus a szobrok gyűjteménybe kerülésével kapcsolatos legújabb tudományos megállapításokat, nemrég előkerült dokumentumokat és a műveken a közelmúltban elvégzett technikai analízist tárja a közönség elé.
A múzeum birtokában lévő művek a mester különböző műfajokban és szobrásztechnikával létrehozott legnagyszerűbb alkotásai közé tartoznak - mondta Tóth Ferenc kurátor a szerdai megnyitón, hozzátéve: Auguste Rodin valamennyi, a gyűjteményben található szobra még sohasem volt egyszerre látható. A múlt századfordulón megszerzett műveket később az 1968-ban megvásárolt A csók című bronzszobor egészítette ki.
A Szépművészeti Múzeum megnyitása előtti években felmérték a meglévő műtárgyanyagot, és kiderült, hogy az akkori jelenkor külföldi művészete hiányos, a szoboranyagban nagy elmaradások vannak. A kultuszminiszter javaslatára az Országos Képtár gyűjteményének vezetőjét, Térey Gábort nyugat-európai körútra küldték, hogy felderítse a modern szoborgyűjtemény fejlesztésének lehetőségeit - ismertette a részleteket a kurátor.
Mint elmondta, az útvonal egyik legfontosabb állomása az 1900-as párizsi világkiállítás volt, ahol ekkor a 60 éves Rodinnek egyszerre két helyszínen is bemutatták alkotásait. Térey Gábor felvette a kapcsolatot Rodinnel, így a Szépművészeti Múzeum a legmegfelelőbb pillanatban jutott a francia szobrász öt művéhez.
A fennmaradt levelezésből jól végigkövethető a szerzeményezési folyamat, bár Rodin Budapestre írt levelei eltűntek, a megmaradt dokumentumok szolgálják az alapját a kiállítás alkalmából megjelent kiadványnak.
Tóth Ferenc felhívta a figyelmet arra is, hogy az Érckor című életnagyságú szobron végzett technikai vizsgálat új eredményeket hozott: röntgenfelvételek révén sikerült belelátni a szobor belsejébe, és feltárni azt a különleges öntési technikát, amely egészen egyedivé avatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


