100-100 program várja a közönséget
Magyar-olasz kulturális évad 2013-ban
Koncertek, kiállítások, színházi és táncelőadások, filmnapok, könyvbemutatók, összesen mintegy 100-100 program várja a közönséget hat magyar és nyolc olasz városban a 2013-as magyar-olasz kulturális évadban.
2012.12.06 14:40MTIJövőre lesz a közép-európai év, amely alatt Magyarország tölti be a Közép-Európai Kezdeményezés elnökségét és 75 éve jelent meg Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye, egy olyan mű, amely máig befolyásolja Olaszország-képünket - mondta a sorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. Prőhle Gergely szerint a kezdeményezés fontos célja, hogy Magyarországon tudatosuljon Olaszország közép-európai szerepvállalása, míg Olaszországban tovább erősödjön a közép-európai gondolkodás.
Maria Assunta Accili Sabbatini, Olaszország magyarországi nagykövete hozzátette: 2013-ban ünneplik Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulóját, ennek megfelelően erős lesz az évad zenei vonulata. Számos előadáson szólalnak meg a nagy operaszerző művei, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon pedig fellép például az Il Giardino Armonico is.
Jövőre Olaszország lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa és erős olasz jelenlét várható a design héten is - sorolta a diplomata, aki a budapesti Olasz Kultúrintézet programjai közül a filmvetítéseket emelte ki. A nagykövet beszámolója szerint fontos cél, hogy megmutassák az ország regionális kultúráinak "mozaikját" is Szicíliától Valle d'Aostáig, de az évad hangsúlyosan foglalkozik majd a tudomány, a technika és az innováció témáival is.
L. Simon László kultúráért felelős helyettes államtitkár a Külügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hatékony együttműködésére hívta fel a figyelmet. Mint elárulta: az előkészítést a külügyi tárca végezte, de az Emmi is 100 millió forinttal járul hozzá az évadhoz az NKA forrásaiból.
Fontos szerepet vállal a programsorozatban többek között a Magyar Állami Operaház, a Műcsarnok vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum. A Szépművészeti Múzeumban Caravaggiótól Canalettóig címmel olasz barokk festészeti kiállítás nyílik, míg Firenzében a Budapesti Történeti Múzeum szakmai irányításával Mátyás király korát bemutató tárlatot rendeznek - jegyezte meg.
Az államtitkár kiemelte a Budapesti Fesztiválzenekar május 18-i római koncertjét, hozzátéve: a jövőre 30 éves együttes zárolás okozta financiális gondjait a kormányzat addigra orvosolni fogja.
Antonio Devetag, a Mittelfest igazgatója a Cividale del Friuli központú összművészeti fesztivál 2013-as programjairól szólva közölte: Magyarország jövőre a zenén, a táncon és a színházházon keresztül díszvendégként mutathatja be kultúráját. Koncertet ad például a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes, lesz Ligeti-est, de fellép mások mellett a Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncszínház is.
Rockenbauer Zoltán, az MTVA kulturális főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a tervek szerint az évad számos hazai és olaszországi eseményét a közmédia is közvetíti.
A kulturális évad programja rövidesen a http://magyarolasz.hu honlapon lesz elérhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


