Összefogunk!
Jótékonysági koncert nehéz helyzetű újságírók javára
Jótékonysági koncertet rendez a nehéz helyzetbe jutott újságírók megsegítésére hat újságíró szervezet. A Összefogunk! szlogent viselő november 15-i eseményen a magyar könnyűzenei élet kiválóságai lépnek fel.
2012.10.03 14:15MTIOláh Ibolya és zenekara, Balázs Fecó, Molnár Ferenc Caramel, Keresztes Ildikó, Benkő László és Jankai Béla a B Projekt elnevezésű formációjával, Mihály Tamás és együttese, valamint a Republik zenekar már a biztos fellépők között van - hangzott el az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.
A programban Mihály Tamás legújabb, Last minute című CD-jéről is megszólalnak részletek, közreműködik Pásztor Anna, aki zenekarával az Anna and the Barbies-zal is pódiumra lép. Somló Tamás is csatlakozik az est szereplőihez, Oláh Ibolya pedig elárulta, hogy egy vadonatúj számmal is meglepi a közönséget.
Keleti Éva, a MÚOSZ szociális bizottsága és a Szolidaritási Alapítvány elnöke felidézte, hogy a legendás laptervező-tipográfus, Ritter Aladár 1990-ben a bajba jutott kollégák megsegítésére szolgáló alapítványt hozott létre. Az alapítvány - létrejötte óta - csak a szakmai létet tartja kritériumnak, a rászorulónak nem kell valamelyik meghatározott szervezet tagjának lenniük.
A koncertre 5800 forintos áron az interneten és a MÚOSZ székházában lehet jegyet venni. Minden forint a segélyezést szolgálja, a bevétel elosztására bizottság alakul, amelyben mind a hat újságíró szervezet képviselteti magát.
A szervezőbizottság nevében Frank Iván azt hangsúlyozta, hogy a koncertnek nincs semmiféle szakmai üzenete, a jegyvásárlással bárki kifejezheti a szolidaritás, az egymás megbecsülése és segítése iránti igényt. Az est az első lépés abba az irányba, hogy a közös értékek dolgában a szakma összefogjon.
Az eseménynek külön honlapot is indítottak (www.osszefogunk.hu).
Az ügy érdekében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ), a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) júliusban írt alá szándéknyilatkozatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


