"Személye meghatározó volt a település életében"
Posztumusz díszpolgári címet kapott Móricz Zsigmond
Díszpolgári címet adományozott posztumusz Leányfalu önkormányzata a település egykori lakójának, Móricz Zsigmondnak.
2012.05.28 21:33MTIA gesztussal az író emléke előtt kívántak tisztelegni halálának 70. évfordulója alkalmából – mondta el Nyíri Csaba polgármester hétfőn.
"Személye meghatározó volt a település életében – emlékét ma utca- és iskolanév őrzi -, mint ahogy Leányfalu is kiemelkedő jelentőségű hely volt Móricz számára" – fogalmazott Nyíri Csaba. Móricz Zsigmond Leányfalun írta többek között a Légy jó mindhalálig című regényét, az Erdély trilógiát, az Életem regénye című önéletleírását, de itt született a Napló is.
Leszármazottai ma is abban a házban élnek, amely az író által az 1900-as évek elején vásárolt telken épült fel, és ahová 1936-ban költözött véglegesen. Itt élt például az író két lánya, Lili és Virág, ma pedig unokája, Kolos Virág és családja lakja a házat, de megfordult Leányfalun az író fogadott fia, Móricz Imre is – mutatta be a település és az író kapcsolatát a polgármester. A posztumusz díszpolgári cím adományozásáról április 24-én döntött a testület, az ünnepélyes aktusra pünkösd vasárnapján került sor, ahol a család nevében Kolos Réka, Kolos Virág és Móricz Imre, valamint az író dédunokája, Rindt Kata vette át a díszoklevelet. "
"Az írófejedelem egyben Pócsmegyer díszpolgára is lett, hiszen a két település a múlt század közepéig összetartozott, és Móricz a pócsmegyeri református templomába járt, ahol a presbiterek padjában volt helye, édesanyja, Pallagi Erzsébet pedig a pócsmegyeri temetőben nyugszik” – tette hozzá a polgármester.
Az idei év ünnepi eseményei sorában június 30-án kerül sor a Móricz Zsigmond Társaság ünnepi közgyűlésre Leányfalun, szeptember 8-án Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke emlékezik az íróra a pócsmegyeri templomban ünnepi istentisztelet keretében, és szeptemberben rendezik meg az országos Móricz-prózamondó versenyt a leányfalui általános iskola szervezésében – hívta fel a figyelmet a településvezető.
Nyíri Csaba elmondta: kéréssel fordultak Tarlós István főpolgármesterhez, hogy az író halálának évfordulóján, szeptember 5-én ismét a helyén állhasson a főváros egyetlen egészalakos Móricz-szobra, melyet a 4-es metró építése miatt kellett eltávolítani a Villányi út és a Móricz Zsigmond körtér sarkáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


